Hírek
2010. Március 31. 09:15, szerda |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Görbicz: "Májusban szeretnék csapatom és a válogatott rendelkezésére állni!"
Görbicz Anita mosolyog. A porcsérüléséből lábadozó világklasszis a SportHirado.hu-nak bevallotta, hogy boldog, mert nemsokára ismét kézilabdázhat. A Győr világklasszisa beszám
Görbicz Anita jövő héten klubcsapatába, májusban pedig a magyar női kézilabdaválogatottba tér vissza. Addig is Győr a Békéscsabával, Mátéfi Eszter tanítványai pedig Svédországgal néznek szembe.
Tegnap már a csapattal edzettem, de még éreztem, hogy nincsen minden teljesen rendben - mondta Görbicz Anita a hvg.hu-nak. - Tavaly egy keresztszalag szakadás volt a térdemben, amire most rájött egy porcsérülés, emiatt nem játszhatok. Jövő héten azonban már szeretnék pályára lépni a klubcsapatomban, de óvatosnak kell lennem a terheléssel."
A játékos egyelőre biztosan nem játszhat a svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőn, Mátéfi Eszterrel együtt végül úgy döntöttek - kizárólag egészségügyi szempontokat figyelembe véve -, hogy még nem vállalja a játékot. Májusban már szeretnék a válogatott rendelkezésére állni, akkor lesz még egy megmérettetésünk. Az Európa-bajnokság még nagyon messze van, de úgy érzem, hogy meglepetést okozhatunk."
Görbicz szerint a kínai világbajnokságon elért kilencedik hely annyira azért nem jó, az Eb-n ennél jobb eredményt vár. Minket anno egy kilencedik hely után biztosan nem így fogadtak volna - mondta a 2005-ben a világ legjobb kézilabdázójának választott irányító. - Ez a csapat azonban még fiatal, én is bízom abban, hogy a nagy eredmények még előttünk vannak."
A Győri Audi ETO KC csapatánál jelenleg Tomori Zsuzsanna távozása okozta a legnagyobb visszhangot. Tomorinak jó volt a kapcsolata a játékostársaival - mondta szűkszavúan Görbe. - Szerintem most elmegy egy magyar klubhoz edzeni, ez tűnik logikusnak, de hogy utána hogyan dönt - itthon marad-e, vagy külföldre igazol - azt nem tudom én sem."
A győri női kézilabdacsapat a Békéscsabával néz szembe a kézilabda NB I rájátszásában, mely a szezon végéig tartó és ma aláírt szponzorációnak köszönhetően az Arany szok Liga nevet viseli. A magyar női kézilabda-válogatott április elsején és negyedikén játszik Európa-bajnoki selejtezőt Svédország nemzeti csapatával.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi
A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít
Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.
2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi
Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
2026. Április 04. 08:25, szombat | Helyi
Szép eredmények az Orka Kupán
A székesfehérvári Orka Kupával hivatalosan is megkezdődött a szinkronúszók számára az idei versenyszezon.
