Hírek
2010. Szeptember 16. 07:33, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Gyanús volt a raktárosok túlzott vagyonosodása
Több mint egy éve folyamatosan, tízezres nagyságrendben loptak mobiltelefonokat egy szombathelyi gyárból az ott dolgozók, az ügyben kilenc ember került előzetes letartóztatásba – jelenti a HavariaPress. A nyomozókat néhány tolvaj raktáro
A vasi megyeszékhely nyomozói a hétvégén értek tetten három embert egy szombathelyi garázsban, ahol mintegy 8000 mobiltelefont találtak. Gyorsan kiderült, hogy a telefonok egy külföldi helyi üzemből származnak, ahonnan legalább egy éve lopta őket a gyár két raktárosa más dolgozók, illetve külső segítők közreműködésével. Az ügyben összesen 11 ember ellen indult büntetőeljárás, közülük a bíróság kilencet előzetes letartóztatásba is helyezett.
A nyomozás megállapításai szerint a gyanúsítottak körülbelül tízezer, többségében csúcskategóriás Nokia készüléket loptak el, majd igyekeztek pénzzé tenni azokat. A rendőrséget az vezette nyomra, hogy az érintett gyári dolgozók olyan nagy értékű autókat vásároltak, amiket a fizetésük nem tett volna lehetővé. Három ilyen autót lefoglaltak a nyomozók, akik ötvenmillió fölöttire becsülik a bűncselekmény kárértékét; az orgazdákat ugyanakkor még keresik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
