Hírek
2010. Szeptember 12. 14:33, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség
Gyógyszermérgezés: mázlijuk volt a fiataloknak
Már jól vannak a gyógyszermérgezést szenvedett lenti diákok. A tíz tanulóból kilencet hazaengedtek a kórházból. Az orvosok szerint olyan gyógyszert szedtek be a fiatalok csütörtökön az iskolában, amely nagyobb adagban súlyosabb tünetek
„Egy olyan tudatmódosító-szer tudatos behozataláról az iskolába, és itteni, egy baráti közösségbe való fogyasztásáról van szó, aminek a hatásaival számoltak a gyerekek. Hát, a dolog nem egészen úgy sült el, ahogy szerették volna" - mondta Kulcsár István, a Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény igazgatója.
Az a diák, aki a pirulákat az iskolában osztogatta, azt állította: egy kocsmában kapta a gyógyszert. Tízen vettek be belőle, a rendőrök további 13 szemet foglaltak le a központi idegrendszerre ható gyógyszerből. A pirula receptre kapható.
„Gyógyszertárban kapható, kórházakban, szakrendeléseken, nem nagyon nagy számban, de azért olyan számban forgalomban lévő gyógyszerek, hogy a gyerekek találékonysága, ügyessége az határtalan, úgyhogy valamilyen jogos, illetve mindenképpen jogtalan úton hozzájutottak" - mondta Gárdos László, a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályának főorvosa.
Az orvosok szerint a diákoknak az a szerencséjük, hogy csak egyszer és keveset vettek be a gyógyszerből. A készítmény ugyanis nagyobb adagban nemcsak bódulatot, hanem légzési és keringési rendellenességeket is okozhat. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben.
Az orvosok szerint lehetséges, hogy a gyerekek, vagy a gyerekek közül néhányan nemcsak a gyógyszert szedték be, hanem alkoholt is ittak. Hogy ez valóban így volt -e, majd a laborvizsgálatokból derül ki.
Független Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
