Városlista
2026. február 23, hétfő - Alfréd

Hírek

2010. Május 17. 14:50, hétfő | Helyi
Forrás: Nyugathír

Győr-Moson-Sopronban Mezőörsön, Bőnyön és Rétalapon védekeznek

Győr-Moson-Sopronban Mezőörsön, Bőnyön és Rétalapon védekeznek

Hétfő hajnalra 15 lakost telepítettek ki otthonából a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörsön, ahol a Cuhai Bakony-ér vasárnap délután kilépett medréből. Az áradat 80 lakó

Mezőörsnél eddig 2000 homokzsákot használtak el a védekezésnél és még 3000 van tartalékban a településen. A vízzel körülvett házakban összesen 160-an élnek, közülük tizenötöt telepítettek ki. A helyszínre vitték a katasztrófavédelem motoros csónakját is, sok helyen ugyanis mellkasig ér a víz.
Bőnyben 13 házat veszélyeztet a víz. Ott egyelőre senkit sem kellett kiköltöztetni otthonából, az épületeket homokzsákokkal próbálják védeni.
A Cuhai Bakony-ér áradása miatt két utat is le kellett zárni. Nem használható a 81-es főút, valamint a Bőnyt Rétalappal összekötő út sem. A 81-esen hajnalban Győr felől már az autópálya felhajtónál megállították az autósokat, míg Székesfehérvár felől érkezőket Kisbérnél terelik.
A katasztrófavédelmi ügyeletes tájékoztatása szerint vasárnap reggel fél 8 óta, hétfő reggel hat óráig összesen 64 alkalommal riasztották őket Győr-Moson-Sopron megyében. Az esetek mintegy 70 százalékában úttestre, épületekre és vezetékekre dőlt fákat kellett eltávolítaniuk. Ezek mellett a viharban több épület is megrongálódott és 10 alkalommal vizet is kellett szivattyúzniuk a tűzoltóknak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 23. 13:45, hétfő | Helyi

Nem a tiltásban van a megoldás – ezt üzeni a február 25-i győri rendezvény

A digitális világ ma már megkerülhetetlen része a fiatalok mindennapjainak. A kérdés nem az, hogy hogyan zárjuk ki belőle a gyerekeket, hanem hogyan tanítjuk meg őket egészségesen jelen lenni benne.

2026. Február 23. 08:21, hétfő | Helyi

Így lehet jelentkezni mammográfiás szűrésre

A Petz-kórház tájékoztatását mutatjuk:

2026. Február 23. 08:07, hétfő | Helyi

Új időpontban, február 27–28-án és március 1-jén jön a Farsangi Csülökparádé Győrben

Gazdag magyaros ízek, közösségi programok és jótékonysági fánksütés a Dunakapu téren.

2026. Február 23. 07:10, hétfő | Helyi

Téli károk után tavaszi helyreállítás

Indulnak az útfelújítások Győr-Moson-Sopron vármegyében.