Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2010. Szeptember 19. 16:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Arteregó

Győr fölött keringett a Gyerekbolygó

Győr fölött keringett a Gyerekbolygó

A Magyarországon idén 20 éves AVON Győrött rendezte meg földöntúli születésnapi buliját szeptember 5-én, amin közel 6000 gyermek és felnőtt, a vállalat és város vezetése, valamint rengeteg fellépő vett részt és élvezte az utolsó,

Sebastian Bako, a Duna Csoport kereskedelmi igazgatója adta át az ajándékot a Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola és ÁMK részére és gratulált mind a nyertes intézménynek, mind pedig a Nők Vállalata tanácsadónőinek és koordinátorainak, hiszen mindez sikeres munkájuk nagyszerű eredménye volt. Elmondta továbbá, hogy a cég a jövőben is kiemelt figyelmet szentel a gyerekeknek és lehetőségeihez mérten támogatni fogja a velük foglalkozó intézményeket, illetve a fiatalok önfeledt kikapcsolódását.

Borkai Zsolt, Győr város polgármestere szintén gratulált az iskolának, illetve az iskola igazgatónőjének Szakálné Doktor Évának és megköszönte az vállalatnak ezt a felejthetetlen napot és azt a sok mosolyt, amit a gyerekek arcára varázsolt a programokkal és az adománnyal.

Szakálné Doktor Éva, az intézmény igazgatónője bemutatta az iskolát, óvodát, elmondta hogy az adományának természetesen máris megvan a helye, hiszen az iskolai számítógépeinek fejlesztésére, illetve az óvoda külső játszóterének építésére már régóta hiányzó forrás így végre kiegészült és nekiállhatnak a munkának.

Még több fotó az Avon Gyerekbolygó rendezvényről:

AVON Gyerekbolygó - a világűr legjobb bulija! 2010.09.05. (vasárnap) (1.) (Fotók: Joy)

AVON Gyerekbolygó - a világűr legjobb bulija! 2010.09.05. (vasárnap) (2.) (Fotók: Joy)

A Gyerekbolygó azonban a díjazott iskola tanulói és tanárai mellett rengeteg győri és környékbeli részére is felejthetetlen élményt jelentett. Az Európában egyedülálló méretű félgömb sátor keltette életre a bolygót és belsejében a gyerekek álmait. A Gyerekbolygó fővárosában Minicityben bárkiből űrhajós, énekes, sztár, hercegnő, tündér vagy rendőr válhatott. A Szépségszalonban az AVON profi sminkesei segítettek a gyerekeknek és szüleiknek az átváltozásban, megszépülésben. Minicity rendőrállomásán a Wii játékkonzol falának segítségével az apróságokból száguldó igazságosztó válhatott, míg a Carrera kisautópályán bontogathatták szárnyaikat az új autóversenyzők. Az űrállomás autói, valódi tűzoltóautók és rendőrautók is várták a kalandorokat. A bolygó színpadán bárkiből sztár vagy világhírű énekes, zenész válhatott, melyet a Wii Disney Sing it! Karaoke a Band Hero és Just Dance játék váltott valóra. Aki pedig felfedezőként szerette volna kipróbálni magát, megmászhatta a bolygó hegyeit, meghódíthatta a bolygó felfedezésre váró pontjait, bevethette magát az óriási fajáték-kalandpark, a csúszdás légvárba, a mászófalra és súlytalanságban zuhanhatott a trambulinra. Persze az alkotás, a kézművesség, a kreativitás és tanulás, a környezetvédelem és a közlekedési ismeretek is helyett kaptak, hiszen sokukból tudós vagy művész válik majd. Az impozáns űrbázison nem csak a mesék, a zene, dalok, bábok és bohócok kerültek karnyújtásnyira, hanem az Univerzum, az AVON világa.

Hasznos linkek:
http://www.avon.hu/ • http://avongyerekbolygo.hu/

Az AVON-ról:
AZ AVON, a Nők Vállalata a világ és Magyarország legnagyobb közvetlen értékesítő kozmetikai vállalata. A vállalat alapítása, 1886 óta az élet minden területén támogatja a nőket, legyen szó szépségről, egészségről vagy az üzleti életről. Vásárlóit független Tanácsadóin keresztül éri el, akiknek száma több mint 100 országban együttesen meghaladja a 6 milliót. Az AVON garanciát vállal termékei magas minőségéért: kozmetikai termékeit kifogás esetén 3 hónapon belül kicseréli vagy a teljes vételárat visszatéríti. Divattermékek esetében a garancia 1 hónap.
Az AVON minden eladott termék árából 1 Ft-ot az emlőrák elleni küzdelemre fordít.

A vállalat 20 éve, 1990 óta van jelen Magyarországon.

További információ: www.avon.hu


Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Május 01. 08:24, péntek | Helyi

Szálasy doktor rangos elismerést kapott

Újabb rangos elismerést vehetett át a Győri Audi ETO KC szakmai stábjának egyik legrégebbi tagja. Dr. Szálasy László csapatorvost április 21-én szülővárosában, Székelyudvarhelyen tüntették ki Udvarhelyért Prima Díjjal.

2026. Május 01. 08:16, péntek | Helyi

Vágányzár miatt változik a menetrend

Más menetrend szerint járnak a vonatok vágányzár miatt a Budapest – Győr – Hegyeshalom vasútvonalon május 01-től június 19-ig.

2026. Május 01. 07:06, péntek | Helyi

Helikopterpilóta lenne? A győri egyetemen megtanulhatja

Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem, amely tavaly szeptemberben indított el a pilótaképzést. Július 20-ig lehet jelentkezni.