Hírek
2012. Január 09. 08:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Revita TV
Győré lesz a ház
Most már biztos, a győri önkormányzat lesz az üzemeltetője a Bartók Béla Megyei Művelődési Központnak.
Az épület a napokban került a megyei ingatlanokkal együtt az állam tulajdonába, de a tervek szerint márciustól már tovább is száll a városra. A megyei kormánymegbízott Híradónknak azt mondta, a központ a lehető legjobb kezekbe kerül. Információnk szerint a bábszínház, a színház és a balett is igényt tartana a városi kézbe kerülő ingatlanra, ezt egyelőre hivatalosan még senki sem erősítette meg.
A központ, most még az állam tulajdonában. De nem sokáig marad így. A Bartók ugyanis hamarosan Győré lesz. Borkai Zsolt polgármester már korábban jelezte, szívesen átvennék a házat, pénteken pedig a kormányhivatal vezetője is megerősítette, március végéig újra tulajdonost válthat a művelődési központ.
Persze a házat élettel is meg kell majd tölteni. Ez a feladat pedig az új üzemeltetőre vár tavasztól. Információnk szerint a bábszínház, a színház és a balett is igényt tartana a Bartókra, ezeket az értesüléseinket hivatalosan azonban egyelőre senki sem erősítette meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 07:06, szombat | Helyi
Regisztrálni kell a vállalkozásoknak indult szelektív gyűjtéshez
Heti háromszor szállítják majd el a szelektív hulladékot a vállalkozások számára külön indított, új szolgáltatás keretében. A GYHG most közölte a részleteket.
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
