Hírek
2026. Július 26. 08:25, vasárnap | Helyi
Győri alkotók a THEALTER színházi fesztiválon
Az RÉV Színház idén immár hatodik alkalommal vett részt a nyár egyik legrangosabb hazai színházi fesztiválján, a szegedi THEALTER-en. A hétvége élményeiről, Balla Richárd társulatvezető mesélt a gyor.hu-nak.
A különleges atmoszférájú fesztivál helyszínei között ezúttal is ott volt a Régi Zsinagóga, valamint a Szegedi Nemzeti Színház Balett-terme, ahol a meghívott társulatok előadásai várták a közönséget. A győri alkotók az elmúlt három évhez hasonlóan idén is itt mutathatták be Legalja című produkciójukat.
A Legalja a függőség témáját járja körül, különös figyelmet fordítva a drogprevenció kérdésére. A produkció azt vizsgálja, hogyan sodródhatnak emberek kiszolgáltatott helyzetekbe, milyen hatással vannak a függőségek az egyénre és a környezetére, valamint milyen nehézségekkel jár a szembenézés és a változtatás lehetősége. A darab nem egyszerű válaszokat kínál, hanem gondolkodásra ösztönöz, és olyan kérdéseket vet fel, amelyek a fiatalokat és a társadalmat egyaránt érintik. A színpadi történet középpontjában az emberi kapcsolatok, a döntések következményei és a segítségkérés fontossága állnak. A Szivák-Tóth Viktor által írt és rendezett előadás célja, hogy a színház eszközeivel nyisson párbeszédet egy sokakat érintő, gyakran nehezen kimondható problémáról.
A bemutatót követő napon szakmai beszélgetést rendeztek a fesztivál vasárnapi előadásairól, amelyet Jászay Tamás és Szabó Réka Dorottya kritikusok vezettek. A beszélgetésen a Legalja is középpontba került: a résztvevők az előadás színészeivel, valamint az író-rendezővel, Szivák-Tóth Viktorral közösen gondolkodhattak a darabban felvetett kérdésekről és társadalmi problémákról.
(Forrás: gyor.hu, Fotó: thealterphoto2026)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 08:07, vasárnap | Helyi
Egy húron pendül a győri Barokk Esküvő párja
Időutazás, romantika és több száz jelmezes Győr belvárosában – idén már 33. alkalommal rendezik meg a város egyik leglátványosabb eseményét, a Barokk Esküvőt.
2026. Július 26. 07:06, vasárnap | Helyi
Berendezési tárgyak égtek, fa dőlt az úton haladókra
Autók ütköztek, többen megsérültek, szerencsére meg nem haltak a múlt heti balesetekben. Tüzet oltani is kellett és egy fa az arra haladó autókra dőlt Bőny mellett. Ez volt a hét tűzoltószemmel.
2026. Július 25. 08:21, szombat | Helyi
Hét magyar éremmel zárult a Jet-Ski Magyar Nagydíj
Három arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel zárt a magyar válogatott
2026. Július 25. 08:06, szombat | Helyi
Puskás Norbert lett a MOHOSZ elnöke, Győr adja az elnökhelyettest
Puskás Norbert lett a Magyar Országos Horgász Szövetség új elnöke, Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke pedig az országos elnökhelyettes.
