Hírek
2010. Október 01. 08:15, péntek |
Helyi
Forrás: gyorkosar.hu
Győri kosárlabda infók
Vasárnap elérkezik a pillanat, amiért több éve nagyon sokan dolgoztak. NBI/B csoportos bajnoki kosárlabda mérkőzésen bemutatkozik a Győrszol-Széchenyi Egyetem férfi kosárlabda csapata.Vasárnap az Egyetemi Csarnokban első mérkőzésünkön
A Kanizsai alakulat az idei bajnokságban már két mérkőzésen van túl. Az első találkozón hazai pályán szenvedett vereséget a TF-Hegyvidéktől, a második mérkőzésen egy ponttal diadalmaskodtak, a mérkőzéseit Budapesten játszó, Fehérvár KC felett.
A szezonnyitó mérkőzésünkön szeretnénk megmutatni, hogy felszabadultan kosárlabdázva, mindent megteszünk a pályán a sikerért. Célunk az, hogy amit tudunk ebből a játékból, az megmutassuk közönségünknek és reméljük, hogy ez egy jó mérkőzést eredményezhet.
A csapatnak szüksége van a közönség támogatására. A mérkőzés alkalmával különféle egyéb akcióval várjuk szimpatizánsainkat a rendezvényen. A mérkőzésre a belépés díjtalan.
Győrszol-Széchenyi Egyetem - Kanizsa KK DKG-EAST
Férfi NBI/B. bajnoki mérkőzés
2010.10.03. vasárnap 18.00.
Győr, Egyetemi Csarnok
vez: Pálla Z. és Boros T.
Vasárnap a felnőtt mérkőzés előtt 16.00. órai kezdettel az Egyetemi Csarnokban lép pályára U20-as csapatunk. Panácz Attila alakulata nagy tervekkel és szép reményekkel indul a bajnokságban.
Győrszol-Széchenyi Egyetem U20 - Kanizsa KK DKG-EAST U20
2010.10.03. vasárnap 16.00.
Győr, Egyetemi Csarnok
vez: Lantos M. és Nagy E.
Szombaton a Jedlik SZKI tornatermében kerül megrendezésre a junior (U18) bajnokság következő fordulója.
Program:
9.00. Albacomp Balogh 2000 - Győrszol-Győri KC
17.45. Pápa KC - Győrszol-Győri KC
Vasárnap serdülő csapatunk is játszik. A bajnokság következő fordulója Pápán, a Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre.
Program:
10.30. Siófoki KI - Győrszol-Győri KC
13.30. Nebuló KS VESC - Győrszol-Győri KC
Továbbra is várjuk a csapatok jelentkezését a városi kosárlabda bajnokságra. Nevezési határidő: október 15. További információk a www.gyorkosar.hu oldalunkon.
Rendezvényeinkre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!
Tegnap este felnőtt csapatunk Oroszlányban vendégszerepelt a Hepp Ferenc Kupa első fordulójában. Ellenfelünk, az előző évi bajnokágban nagy riválisunk már több alkalommal is tréfált meg magasabb osztályú csapatot az oroszlányi csarnokban, így nagyon komolyan és nagy koncentrációval kellett kosárlabdáznunk a mérkőzésen. Azokban az időszakokban amikor ez a koncentráció megvolt magabiztosan irányítottuk a mérkőzést, azonban amikor nem abban a pillanatban szorossá vált a találkozó. Az év során ezeket a hullámvölgyeket kell kiküszöbölni edzőinknek és játékosainknak, mert az NBI/B csoportban ezeket a megingásokat kegyetlenül meg fogják büntetni ellenfeleink. A mérkőzést végül Laky Tibor tanítványai magabiztosan megnyerték, ami jó előjel lehet a vasárnapi idénykezdet előtt. A győzelemmel a Győrszol-Széchenyi Egyetem csapata bejutott a Hepp Kupa második fordulójába.
Oroszlányi SE - Győrszol-Széchenyi Egyetem
77-98 (20-30, 23-23, 20-12, 14-33)
vez: Fekete L. és Makovszky Sz.
Győrszol-Széchenyi Egyetem: Csiszár 12/3, Bogdán 20/9, Horváth G 26/12, Csaplár-Nagy 25, Papp, 10/6 Szigeti, Bencsik, Geszler 4, Palavics 1
Bosnyák, Marosi, Rédei
edző: Laky Tibor
Továbbra is várjuk a csapatok jelentkezését a városi kosárlabda bajnokságra. Nevezési határidő: október 15. További információk a www.gyorkosar.hu oldalunkon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 08:22, szombat | Helyi
Per Johansson: Mind a négy csapat képes lehet a győzelemre!
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bécsi székhelyén, az Európai Kézilabdázás Házában sorsolták ki 2026. április 27-én az Raiffeisen Bank EHF FINAL4 WOMEN 2025 elődöntőinek párosításait.
2026. Május 02. 08:07, szombat | Helyi
Győr olyat tett, amit eddig nem: élt a felterjesztési jogával
Balog-Farkas Renáta, Győr környezetvédelmi tanácsnokának javaslatára a képviselő-testület az 1989-es rendszerváltás óta először élt felterjesztési jogával az Országgyűlés irányába.
2026. Május 02. 07:11, szombat | Helyi
A Győr-Szol és a Győr Projekt ügyben is akciózott a rendőrség
Kedden rendőrségi nyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél, az eljárás előzménye:
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
