Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2010. Február 15. 16:00, hétfő | Helyi
Forrás: Nyugathír

Győri üzembezárás: az év végéig utcára teszi dolgozóit a korábbi Philips-gyár

Győri üzembezárás: az év végéig utcára teszi dolgozóit a korábbi Philips-gyár

Az év végével leállítja győri gyárát a tajvani Lite-On. Az elektronikai üzem megszűnésével 500-nál is több dolgozó kerülhet az utcára. A Philips egykori győri gy

Kezdetben a cég megtartotta a Philips-től átvett teljes dolgozói létszámot, ám a válság kirobbanása után már sejteni lehetett, hogy a győri üzem átlagban bruttó 100 ezer forintot kereső dolgozói versenyképtelenek lesznek a magyarnál is alacsonyabb tajvani fizetésekkel, s a gyár előbb-utóbb kiköltözik zsiába. Ugyan a Lite-On vezetői egyelőre nem kívántak nyilatkozni, a vasas szakszervezet megerősítette a hírt: tájékoztatták őket a termelés tervezett megszűntetéséről.

Kránitz Pál megyei vezető, Vasas Dolgozók Szakszervezete, Győr

"Jelen pillanatban körülbelül 500 ember dolgozik a cégnél. A fénykorában, amikor még Philips volt, akkor a csúcslétszám körülbelül 4000 volt. Természetesen aggódnak a munkavállalók, hiszen válság van, és nehezebben lehet elhelyezkedni, és az elektronikai ágazatban, ahol a Lite-On is tevékenykedik, sajnos ott is problémák vannak. A megbeszélésen szóba került, hogy a munkáltató és mi is a kapcsolatainkon keresztül megpróbálunk majd, amikor konkréttá válik a dolog, segítséget nyújtani a munkatársaknak az elhelyezkedésben."


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 09:11, szerda | Helyi

Hamarosan kezdődik az Öt Templom Fesztivál

Május 9-én, csütörtökön kezdődik az Öt Templom Fesztivál.

2024. Május 08. 08:13, szerda | Helyi

Vakon is lehet teljes életet élni, méghozzá boldogan!

Sáfrányné Kobli Írisz Én csak a szívemmel látok című könyvével ismerkedhettek meg a Széchenyi Egyetem könyvtárában a pedagógus növendékek.

2024. Május 08. 07:13, szerda | Helyi

Matekból is megvolt az írásbeli

Nagy meglepetés nem érhette a diákokat, aki készült, az írásbeli matematikaérettségi első részét nagyobb nehézségek nélkül oldhatta meg.

2024. Május 07. 09:13, kedd | Helyi

Győr legcsodásabb nőjét keresik

A köztünk élő hétköznapi, ám kivételes személyiségeket akarják megtalálni.