Hírek
2018. Május 02. 06:30, szerda | Helyi
Győrieknek is járt szakmai elismerés a Tánc Világnapján
Díjátadóval egybekötött gálaesttel ünnepelte vasárnap a Tánc Világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
A Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház táncos villámcsődületet, Flashmobot is szervezett a Müpa előtti téren. A világnapot, mely a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapjához kötődik, 1983 óta minden évben április 29-én ünneplik.
Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett igazgatója a világnap alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón ismertette a gálaest programját: a közreműködők ezúttal is a múlt év díjazottai lesznek, többek közt a Duna Művészegyüttes, a Frenák Pál Társulat, a GGTánc Eger, a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Balett, illetve a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola és Szakgimnázium Táncművészeti Tagozata. A gálaest rendezője Földi Béla volt.
Az évad legjobb végzős növendéke Takamori Miyu, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója; Rácz Réka, a Magyar Táncművészeti Egyetem növendéke és Lisz Barbara, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium Táncművészeti Tagozatának végzős hallgatója lett.

Forrás: Lisz Barbi Facebook
Az évad legjobb pályakezdő táncművésze Földi Lea (Magyar Nemzeti Balett), Karin Iwata (Pécsi Balett) és Sáfrán Balázs (Duna Művészegyüttes). Az évad legjobb férfi táncművésze Jekli Zoltán (Győri Balett), Krizsán Dániel (szabadúszó táncművész, koreográfus), Barka Dávid (Magyar Nemzeti Táncegyüttes) és Sík Milán (Budapesti Operettszínház). Az évad legjobb női táncművésze Aliya Tanykpayeva (Magyar Nemzeti Balett), Szigyártó Szandra (Szegedi Kortárs Balett), Hetényi-Kulcsár Klára (Magyar Állami Népi Együttes) és Bányai Mirjam Léna (Miskolci Balett).

Földi Lea - Kép: tanc.reblog.hu

Szigyártó Szandra - Kép: szegedikortarsbalett.hu
Az évad legjobb alkotója Bozsik Yvette táncművész, koreográfus, a Bozsik Yvette Társulat művészeti vezetője, valamint Velekei László táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője lett. Csepi Alexandra, a Győri Balett dramaturgja, Fülöp Viktor Táncművészeti ösztöndíjban részesült.

Jekli Zoltán, Csepi Alexandra, Velekei László - Forrás: Győri Balett Facebook
A táncművészetért díjat Pető József világítástervező, fővilágosító (Nemzeti Táncszínház) és Takács András koreográfus, néptáncgyűjtő, szakíró kapja. A táncoktatásért díjat Fodorné Molnár Mártának, a Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfus- és Táncpedagógusképző Intézetének igazgatójának ítélték, a tánctudományért díjat Bolvári-Takács Gábor (Magyar Táncművészeti Egyetem), az Életműdíjat Domokos István táncművész, néptáncgyűjtő, koreográfus, a Marosvásárhelyi Székely Állami Népi Együttes alapítója, koreográfusa, valamint Kaszás Ildikó balettművész, próbavezető balettmester (Magyar Nemzeti Balett) veheti át. Posztumusz életműdíjat ítéltek Székely Dénes folkloristának, a Marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes egykori koreográfusnak, igazgatójának.
Forrás: szinhaz.org
Főkép: Müpa
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
