Hírek
2010. Április 15. 15:38, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Haladék a válság miatt: két év múlva is megvásárolhatják önkormányzati lakásaikat a b
Szociális bérlakások vásárlására és felújítására költi Győr azt a 300 millió forintot, amelyre az önkormányzati bérlakások értékesítésé
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, Győr, Fidesz-KDNP:
"A forgalmi érték 70 %-ért lehet megvenni, illetve volt olyan, hogy vagy a banktól veszi fel a kölcsönt, vagy az önkormányzatnál van részletfizetési lehetőség, tehát ez elég nagy kedvezmény, kezdevmény volt az is, hogy nem volt köteles eladni, tehát ott lakhat benn, és szerintem nagyon fontos dolog, hogy nem szabtunk az eladásnak végleges határt."
A 2000 bérlő közül ezren érdeklődtek a megvásárlás iránt. A város 266 bérlakást becsültetett fel a saját költségén, s végül 246 eladási ajánlatot küldtek ki 1,5 milliárd forint értékben, azaz egy bérlakás átlagos ára 5,8 millió forint. Eddig 54 szerződést kötöttek, ez 300 millió forintos bevétellel járt. A pénzt szociális bérlakások vásárlására költik, mert ezek iránt van most a legnagyobb érdeklődés.
Wajzer Gábor lakásiroda-vezető, Polgármesteri Hivatal, Győr:
"vente körülbelül 400-500 család fordul hozzánk, ezeknek csak kis százalékát tudjuk sajnos felvállalni, összességében a nyugdíjasházi kérelmezőkkel együtt 200-300 azoknak a száma, akiknek megpróbáljuk az elhelyezését megoldani."
Az önkormányzati bérlakások értékesítését lelassította a válság, ezért 100 bérlő kért és kapott két év haladékot arra, hogy éljen a vásárlási lehetőséggel.
Koczkás Patrícia bérlő, Győr: "Bizonytalanok a bevételek, nem mer az ember a hitelfolyósításba belelépni, mert egy az, hogy nagyon megszigorították a bankok is. Próbáltunk egyébként, utána jártam, de olyan nagy tőkével kellene rendelkeznünk, hogy meg tudjuk venni, ami nincs."
A város számára azért is fontos a szociális bérlakások számának növelése, mert a kilakoltatási moratórium megszűnésével emelkedhet az utcára kerülő bedőlt hitelesek száma, és az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került családoknak az önkormányzat szeretne gyors segítséget nyújtani.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 08:08, kedd | Helyi
Egyetemi campus lesz a Zrínyi kórház volt épületeiben
Javában zajlanak a munkák a volt Zrínyi kórház épületegyüttesében.
2026. Április 07. 07:06, kedd | Helyi
Szakmai konferencia a bullyingról Győrben
Április közepén fontos és aktuális témával várják az érdeklődőket Győrben: kétnapos szakmai konferencia foglalkozik az iskolai zaklatás okaival és kezelési lehetőségeivel.
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
