Hírek
2018. Július 28. 17:46, szombat |
Sport
Forrás: mti-MTI Fotó: Czeglédi Zsolt-MTI Fotó: Kovács Tamás
Hamiltoné a pole pozíció az esős időmérőn a Hungaroringen
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, amelyet zuhogó esőben rendeztek meg a Hungaroringen.
A vb-pontversenyben is vezető 33 éves versenyzőnek ez volt az idei ötödik, egyben pályafutása 77. időmérős sikere.
Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat majd a vasárnapi futamon, a harmadik starthelyet pedig Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája foglalhatja el.
Az összetett pontversenyben Hamilton mögött 17 pontos lemaradással második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel negyedik lett a Ferrarival.
Az edzés első 18 perces szakaszát még nedves aszfalton kezdték meg a pilóták, de a pálya egyre szárazabbá vált, így végül minden versenyző száraz pályára alkalmas gumival tudta megfutni a mért körét.
Az időmérő második etapjának elején aztán heves esőzés kezdődött, így a teljes mezőny az esős körülmények között használatos gumival teljesítette a mért köröket. Ennek a szakasznak "esett áldozatául" a 2014-es Magyar Nagydíj győztese, az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull), aki így csak a 12. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon.

A pole pozícióról döntő harmadik szakaszban a hétvége korábbi részében gyengélkedő Mercedes pilótái magukra találtak az esőben, és Hamilton nagy csatában aratta karrierje hatodik mogyoródi időmérős diadalát.
Nagy esély előtt áll a spanyol Carlos Sainz (Renault), aki az időmérőn "elcsípte" az ötödik helyet, és szintén kiváló eredményt értek el a Toro Rosso versenyzői: a francia Pierre Gasly a hatodik, az új-zélandi Brendon Hartley pedig a nyolcadik pozícióból vághat majd neki a versenynek.
A 33. Magyar Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.
