Hírek
2010. Augusztus 05. 14:17, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
Harmincezret kockáztat, aki rágyújt az aluljáróban
72 budapesti aluljáróban tilos dohányozni csütörtöktől. Eleinte ugyan még nem fognak emiatt büntetni, később akár 30 ezer forintos bírságra is számíthat, aki a tilalom ellenére rágyújt. A dohányzási tilalmat később a BKV megállóir
A Fővárosi Közgyűlés június 3-án döntött arról, hogy betiltják a dohányzást a budapesti aluljárókban. A csütörtökön életbe lépő rendelet 69 fővárosi kezelésű és három BKV-s kezelésű aluljáróra vonatkozik, míg a kerületi, illetve más tulajdonú aluljárókra vonatkozóan ajánlást fogalmaz meg.
A tilalom érvényes lesz a többi között a Ferenciek terén, a Deák Ferenc téren, a Kálvin téren, a Nyugati téren és a Blaha Lujza téren. A szabályszegőket eleinte csak figyelmeztetik, később viszont akár 30 ezer forintos pénzbírságot is kiszabhatnak.
A Fővárosi Közterület-fenntartó figyelmeztető táblákat helyezett el az aluljárók és a metrók kijáratainál, a bejáratoknál pedig csikktartókat szereltek fel.
A döntéssel egy időben a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslatára felkérték a főpolgármestert, hogy dolgozzon ki egy rendelettervezetet arra, hogy tömegközlekedési járatok megállóira is kiterjedjen a tilalom.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
2026. Április 28. 15:00, kedd | Belföld
Mészáros Csoport: a TV2 eladását a tulajdonosi kör sem piaci, sem nyomott áron nem tervezi
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.
