Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2014. Március 28. 09:00, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Három százalék alá eshet a munkanélküliség Győr megyében

Három százalék alá eshet a munkanélküliség Győr megyében

A tavasz folyamán, de akár már márciusban három százalék alá csökkenhet a munkanélküliség Győr-Moson-Sopronban - mondta a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője az MTI-nek.

Major Ernő emlékeztetett arra, hogy egy év alatt megfeleződött, hat és félezerre csökkent a megyében az álláskeresők száma, a munkanélküliségi ráta február végén 3,2 százalék volt. Jelezte: a csökkenés oka a gazdaságpolitika eredményeinek hatására létrejött több ezer munkahely volt.
A nagyvállalatok mellett "mozognak a kis- és középvállalkozások is", ami abból is látszik, hogy a munkahelyteremtési pályázatokra háromszor akkora a jelentkezés, mint egy ével korábban - jegyezte meg.
Tájékoztatása szerint körülbelül 1300 embernek sikerült OKJ-s, illetve akkreditált képzést biztosítani, amivel közelebb kerülhettek az elsődleges munkaerőpiachoz, mintegy 800-an pedig a munka világába visszavezető támogatott foglalkoztatási programokban vehettek részt. Ehhez társult a közfoglalkoztatási program, amelyben nyáron és télen is több mint háromezren vettek részt.
"Közelítünk a teljes foglalkoztatottsághoz" - összegezte a megyei adatokat a szakember, hozzátéve: ez a nemzetközi gyakorlatban tartósan 4 százalék alatti munkanélküliséget és 68-70 százalékos foglalkoztatottsági mutatót jelent. Ez utóbbi most 66 százalék a megyében.
A megyén belüli eltérésekről Major Ernő kifejtette: a megyeszékhelyen azért magasabb a munkanélküliek aránya a megyei átlagnál, mert az élénk munkaerőpiac rengeteg embert vonz ide Kelet-Magyarországról, s közülük számosan, elsősorban a nem jól képzettek, nem találnak állást. Szavai szerint ez magyarázza, hogy miközben évekkel ezelőtt még a Rábaközben magasabb volt a munkanélküliség, mint Győrben, mostanra megfordult ez a trend.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi

A gépek és a művészet találkozása

Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.

2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi

Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben

A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.

2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi

Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz

A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.