Hírek
2010. Május 30. 14:35, vasárnap |
Sport
Forrás: NSO
Három arany- és két bronzérem jutott vasárnap délelőttre
A szegedi MOL kajak-kenu világkupa vasárnap délelőtti, 500 méteres döntőiben a magyar válogatott három aranyérmet nyert, illetve két számban a bronzérmet is sikerült megszereznie. Győzött Janics Natasa, a Kozák Danuta, Szabó Gabriella n
Ideális időjárás várta vasárnap délelőtt a mezőnyt, bár a messzi távolban felhősödés látszott, a Maty-ér fölött sütött a nap, amelynek erejét lágy szellő kompenzálta. Bár a szembeszél aligha a versenyzők kedvéért köszönt be a pályára.
A két női B-döntőt követően rögtön fel is tálalták a nap egyik fő fogását, tulajdonképpen éhgyomorra: Janics és Kovács párviadalát.
A rajtnál Janics jött el jól, de aztán utazóra kapcsolt. A két kiválóságunk között szintén egy sportági legenda, Josefa Idem lapátolt. A két szélen páran nem tisztelték a nagyokat, és féltávnál fricskázták őket. Janics negyedik, Kovács a hatodik helyen lapátolt. De aztán jött a rutin és a hajrá: Janics biztosan nyerte a futamot, őt Idem követte a második helyen, és óriási húzásokkal az utolsó ötven méteren Kovács több helyet javítva feljött harmadiknak.
Még ki sem élvezhettük a sikert, máris jött a következő: Szabó Gabriella és Kozák Danuta párosa imponáló versenyzéssel győzött. Mint ahogyan az a szám vb-címvédőihez illik. Féltvánál másodikként érkeztek, de aztán egyszercsak megindult alattuk a hajó, és esélyt sem adtak a riválisoknak. A B-egységünk, benne a vk-n igencsak foglalkoztatott Hegyi Zomillával és Vad Ninettával a nyolcadik helyen ért célba.
A kenu egyesek jöttek a programban, de Vajda Attila a Kolonics György Emlékfutam előtt címvédőként bárhogyan fogadkozott és szeretett volna úrrá lenni a fájdalmain, nem tudott győzni, de még dobogón végezni sem. Bár 400 méterig versenyben volt az élmezőnnyel, a végén elhagyták őt a riválisok és ötödikként ért át a célvonalon.
A kajak egyesek versenyében két magyarért is szoríthattunk. A közönség biztatása mellett Dombi Rudolf nagyon bekezdett, 150-nél egy hajót adott a mezőnynek, de féltávnál már a harmadik helyre szorult. A végére teljesen elfáradt, csak a hetedik helyen ért célba. Szalai Tamás viszont sokkal taktikusabban osztotta be magát, hiszen a hajrát is bírta, ez végül a harmadik helyhez volt elég számára.
A kenu párosoknál két fajsúlyos magyar egység is rajthoz áll, de az éremszerzésre egyiknek sem volt esélye. A mezőny erősnek tűnt, még nem érződött rajta, hogy a táv lekerült az olimpiai műsorrendről. Széles Gábor és Varga Dávid párosa negyedikként egy lépéssel előrébb járt a hatodik helyen végző Sáfrán Mihály, Sáfrán Mátyás alkotta kettősnél, ami számukra több mint biztatónak tűnik a válogató előtt.
Miként az lehet Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor párosa is, amely a féltáv hatodik helye után célfotóval bizonyult elsőnek a magát így hiába ünneplő portugál duó előtt. Sík Márton és Boros Gergő hiába volt 250-nél harmadik, végül nyolcadik lett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:00, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel búcsúzott az Internazionale
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
