Hírek
2016. Február 17. 19:49, szerda |
Helyi
Forrás: MTI, Fotó: Shell hivatalos honlapja
Hat magyar csapat indul az idei a Shell Eco-Marathon Europe-on
Hat diákcsapat képviseli Magyarországot idén a Shell Eco-Marathon európai versenyen - közölték a hazai szervezők szerdán az MTI-vel.

Huszonnyolc ország 229 diákcsapata, köztük öt magyarországi egyetem és egy középiskola diákjai indulnak az üzemanyag-hatékonysági viadalon, amelyet június 30. és július 3. között rendeznek meg - először Londonban -, és amelyen azok győznek, akik a legnagyobb távolságot tudják megtenni egy liter üzemanyaggal.
A Shell Eco-marathon 30 éve inspirálja a fiatalokat szerte a világban, hogy energiahatékony járműveket tervezzenek és építsenek - idézik Erik Boninót, a Shell nagy-britanniai cégének vezérigazgatóját.
Mint írják, idén debütál a viadalon a Debreceni Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Paradicsom csapata is: előbbiek egy elektromos prototípus autóval, utóbbiak a városi koncepciójárművek kategóriájában vágnak neki a távnak.
A korábbi résztvevők közül ismét ott lesz a BME másik csapata, a GSZK Shark Team, amely a tavalyi első versenye után ismét dízel hajtású járművel indul a prototípus kategóriában. Szintén második versenyük elé néznek a Szegedi Tudományegyetem diákjai, akik ez alkalommal is elektromos és prototípus járművel indulnak.
A győri Széchenyi Egyetem SZEnergy csapata - amely a legtapasztaltabb magyar csapatként kilencedik alkalommal vesz részt a versenyen - jelentősen átalakította elektromos városi koncepcióautóját az idei megmérettetésre.
Egyetlen magyar középiskolás indulóként a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai is bemutatkoznak járművükkel.
A közleményben felidézik, hogy az első, 1985-ben rendezett európai versenyen a győztes 680 kilométert tett meg egy liter benzinnel. Ma a versenyzők már más eszközöket is alkalmaznak, kezdve a 3D-s nyomtatástól egészen az alternatív energiák üzemanyagként való felhasználásáig. A rekord jelenleg 3 771 kilométer egyetlen liter benzinnel, ami a London-Róma távolság megtételét jelentené oda-vissza.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
