Hírek
2024. Június 06. 07:11, csütörtök | Helyi
Hatalmas villámkár Győrújfalun, elmaradhat a falunap
Igen súlyos károkat okozott egy villámcsapás hétfő este fél hétkor Győrújfalun az Ady Endre utcában, a sportpálya környékén. A baj legalább 25 házat érint drámaian és eltörölheti a hétvégére tervezett falunapot.
A győrújfalui sportpályánál csapott be a villám, mindössze 20-30 méterre a söröző teraszán ülő vendégektől. Nagy Imre Attila polgármester elmondta: szerencsére nem történt személyi sérülés, viszont az anyagi kár tetemes, ennek felmérése javában tart.
„A villám az ott ülő emberekhez olyan közel csapott be, hogy sokan látták is. Volt, aki úgy észlelte, a pályán sújtott le,
más pedig úgy, hogy a mögötte lévő kis házba csapott. Rettenetes robbanásszerű hanggal járt,
amit csak az tud elképzelni, aki hallotta" – idézte fel a polgármester.
Az E. ON szakemberi már hétfő este kiszálltak, de kedd délután házról házra járva fogják szemügyre venni a lakásokat ért kárt.
Több helyen kiolvadtak – és látszanak – a fal mögött húzódó vezetékek, le kell őket cserélni. Dugaljok olvadtak ki a sportpálya környékén az Ady Endre utcában. Tévék és más elektronikai cikkek sora ment tönkre. Maga a polgármester is két televíziót és egy monitort károlhatott el egy pillanat tört része alatt.
Legalább 25 háztartást érint előzetes becslés alapján a rég nem látott vihar hatása, különösen szomorúan észlelték ezt például ott, ahol a villámcsapás a napelemvezérlőt tette tönkre. Akad olyan is, ahol a kaput mozgató vezérlőt végezte ki a katasztrófaszerű égi háború.
Nagy Imre Attila elmondta, mindez ráadásul akkor történt, amikor megtartották volna a régóta szervezett és meghirdetett falunapot a sportpályán. Várhatóan legkésőbb szerdán fogja látni, hogy az áramellátást érintő vihar miatt le kell-e mondani a most hétvégére tervezett programot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
2026. Március 20. 08:06, péntek | Helyi
Kevesebb a beteg, de még nincs vége a szezonnak
Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek szervezetét is megviselheti a hirtelen jött felmelegedés.
2026. Március 20. 07:05, péntek | Helyi
Látványtelepítés lesz Halak napján a Mosoni-Dunába
A Víz Világnapja és a Halak Napja alkalmából ismét látványtelepítéssel készül a megyei horgász szövetség pénteken.
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
