Városlista
2025. december 23, kedd - Viktória

Hírek

2010. Március 25. 14:15, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei nkormányzat

Helytörténeti kiállítás Péren

Helytörténeti kiállítás Péren

Kara kos, a megyei közgyűlés alelnöke kezdeményezésére Nyitott levéltár a vidékért címmel programsorozat indult. A megyei önkormányzat szervezésében, Győr-Moson-Sopron

Péren a megyei kezdeményezés egy helyi szándékkal is találkozott, hiszen a település ebben az évben ünnepli 770 éves évfordulóját, melyről a helyi önkormányzat méltó módon szeretne megemlékezni. A kiállítás anyaga a művelődési házban tekinthető meg. A feldolgozott és bemutatott dokumentum-másolatok a kiállítást követően is a településen maradnak, azokat a település közösségének szántuk, ezzel tudjuk gazdagítani a helyi közösség értékeit"- tette hozzá Kara kos, a megyei közgyűlés alelnöke. Herold dám polgármester a közösségi értékőrzés, értékteremtés fontosságáról beszélt. A megnyitón - a közel félszáz érdeklődő számára - Néma Sándor, megyei levéltár-igazgató tartott szakmai ismertetőt. A rendezvénysorozat Győrszemerén folytatódik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 08:26, kedd | Helyi

Górcső alatt a ponty, a vadhús és a kézműves sör

Év végéig tart a fokozott ellenőrzés.

2025. December 23. 08:07, kedd | Helyi

Audi Hungaria karácsonyi adományai szebbé teszik az ünnepet

Az Audi Hungaria munkatársai idén is példát mutattak segítségnyújtásból és szolidaritásból: az „Adni jó!” karácsonyi adománygyűjtő akció keretében nagy mennyiségű adományt gyűjtöttek rászorulók számára.

2025. December 23. 07:09, kedd | Helyi

Négyszáz millióról posztolt a polgármester

Pintér Bence (TSZV) győri polgármester pénteken tette közzé közleményét a MÁV-val kapcsolatos megállapodásról.

2025. December 22. 08:26, hétfő | Helyi

Rekortán pályán lehet futni a marcalvárosi Kiserdőben

A Krúdy-iskola diákjai avatták fel az új futópályát a marcalvárosi Kiserdőben.