Hírek
2010. Április 23. 07:43, péntek |
Sport
Forrás: HírTV
Hetényiék újraírhatják a hokitörténelmet
Bő két évvel ezelőtt egy ország tanulta meg a „szapporói csoda" jelzőt, milliók ünnepelték az akkor még Pat Cortina által dirigált hokiválogatott történelmi sikerét. Egy évvel ezelőtt a magyar válogatott ugyan a papírformának
A ljubljanai torna előtt aggódtunk, hiszen németországi klubfeladata miatt lemondta a részvételt az elmúlt bő egy évtized legjobb magyar kapusa, Szuper Levente. Helyére a 22 éves Hetényi Zoltán került, aki a székesfehérvári csapatban sem számít első számú hálóőrnek. Szlovéniában azonban szárnyal, az első, Dél-Korea elleni összecsapás óta nem kapott gólt.
Utóbbi honi csúcsnak számít, korábban sohasem fordult elő, hogy a nemzeti csapat kapuja sorozatban három találkozón maradt érintetlen. Hetényi összesen 170 perc 28 másodperce nem kapott gólt - utoljára Kim Ki Szung talált be a kapujába. Ezzel simán vezeti a kapusok ranglistáját.
Pénteken is óriási szükség lesz Hetényi bravúrjaira, hiszen a feljutás lesz a tét a házigazdák ellen. Három évvel ezelőtt szintén ez a két együttes csatázott az A-csoportért, akkor a szlovének 4-1-es sikert arattak. De, két óriási különbség is lesz a mostani rangadón. Az akkor a vendéglátókat dirigáló Ted Sator immár a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a rivális legnagyobb csillaga, a 2007-ben duplázó Anze Kopitar most az NHL rájátszásában érdekelt a Los Angeles Kings játékosaként.
A mostani tornán eddig a magyar együttes játszott jobban, a dél-koreaiak elleni döcögős 4-2 után a lengyelek (6-0), a horvátok (8-0) és a britek (2-0) ellen is sokkal jobb volt a produkció. A szlovénok sokkal jobban megizzadtak a lengyelekkel, csak 3-2-re nyertek, a britekkel szemben pontot is veszítettek, mert a 4-3-as siker csak hosszabbítás után jött össze. A dél-koreaiak (8-3) és a horvátok (10-1) elleni hatvan perc nem lehet igazán mérvadó.
„A második harmadban picit kiengedtünk, de a harmadik felvonásban már ismét úgy játszottunk, ahogyan arra a magyarok ellen szükségünk lesz" - mondta az ázsiai együttes legyőzése után Jan Mursak, a szlovének csatára. Ziga Jeglic szintén jól tudja, pénteken nem lazíthatnak, hiszen a vb legnagyobb meccsét rendezik a Tivoli-csarnokban. „Nem engedhetünk meg olyan hibákat, mint a második harmadban. A magyar válogatott ugyanis sokkal tapasztaltabb és összeszedettebb" - jegyezte meg a csatár.
(sporthirado.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
