Városlista
2026. február 28, szombat - Elemér

Hírek

2010. Június 29. 10:30, kedd | Helyi
Forrás: Oxygen Media

Hétvégén rendezték meg a Szent László Napokat

Hétvégén rendezték meg a Szent László Napokat

Győrben a rendszerváltás óta díszközgyűléssel és kitüntetések adományozásával ünneplik a Szent László Napot. A körmeneten, a korábbi évekhez hasonlóan

Győri Imre kanonok, Gyárváros plébánosa, aki sokat tesz a Jézus Szíve templom felújításáért is, Katona Tibor, a Palestrina kórus karnagya, egyben a Győri Fesztiválkórus megálmodója, és Németh Tibor, a képzéséről és nyelvművelő versenyeiről híres Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója vehette át idén a rangos elismerést.

A díszközgyűlést követően a Szent László dombormű megkoszorúzásával folytatódott az ünnepség, majd a szentmisét a Győri Bazilikában ezúttal Böcskei László, nagyváradi megyés püspök celebrálta. Az egyházmegye ezzel is testvériségét fejezte ki az edrélyiekel, hiszen mint ismert a hermában található koponyacsontból egy kis részt lepattintottak, és azt a nagyváradi püspöki székesegyházban található hermában őrzik.

Este fél nyolctól a misét követően indult el a püspöki körmenet, az ünnepséget pedig Burkali Theodor Szent László himnusza zárta. A művet a győri származású zeneszerző a tavalyi esztendőben a város számára komponált.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 27. 08:21, péntek | Helyi

Női kézilabda NB I – A címvédő Győr tíz góllal verte a Vasast

A címvédő Győr házigazdaként 34-24-re nyert a Vasas SC ellen a női kézilabda NB I-ben.

2026. Február 27. 08:05, péntek | Helyi

Csülökparádé és jótékonysági fánksütés lesz a Dunakapu téren

Csülökparádéra és jótékonysági fánksütésre várnak mindenkit a szervezők most pénteken, szombaton és vasárnap a győri Dunakapu téren.

2026. Február 27. 07:08, péntek | Helyi

Szezonzárót tart az állatkert fényparkja

Még pár napjuk van azoknak, akik nem látták a győri állatkert WildLight Parkját, mert a különleges élménylehetőség vasárnap estig tart. Aztán itt a tavasz.

2026. Február 26. 08:21, csütörtök | Helyi

Az ETO közleményben ítélte el a rasszista megnyilvánulásokat

Közleményben reagált az ETO FC a legutóbbi MOL Magyar Kupa-mérkőzésen történt rasszista, gyűlöletkeltő és obszcén szurkolói megnyilvánulásokra.