Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2016. Április 29. 11:44, péntek | Helyi
Forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat

Hétvégi közlekedési prognózis

Hétvégi közlekedési prognózis

A 2016. április 29. és 2016. május 1. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken az északnyugati megyékben általában kevés lesz a felhő, több órára kisüt a nap, az ország más területein viszont jobbára erősen felhős marad az ég, és csak késő délutántól csökken nyugat felől már nagyobb területen a felhőzet. Délelőtt főként a déli és keleti tájakon várható eső, zápor, napközben pedig egyre inkább keleten fordulhat elő további csapadék. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csupán a Tiszántúlon élénkül meg az északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 9 és 13 fok közé hűl le a levegő.
Szombaton a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, helyenként zápor is lehet, de számottevő csapadék sehol sem lesz. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, elsősorban a Dunántúlon több helyen lehet talajmenti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 20 fok között várható.
Vasárnap napközben megnövekszik a felhőzet, szűrt napsütés délelőtt lehet. Délután elsősorban délen már eső, zápor kialakulhat (a csapadék előfordulásában és mennyiségében az átlagosnál nagyobb a bizonytalanság!). A keleti, északkeleti szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul. (forrás: www.met.hu)

Türelmesen és körültekintően vezessenek, minden esetben vegyék figyelembe az időjárási, út és látási viszonyokat!


M0
2016. március 01-2016. június 30-ig az M0-M7 csomópont 90428 ág 0+200-0+900 kilométerszelvény jobb pályatesten H2 sáv zárása, M0-M7 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. április 27-2016. június 30-ig az M0-M7 csomópont 90419 ág 0+000-0+200 kilométerszelvény jobb pályatesten sávelhúzás a 90419 ág kezdetétől, M0-M7 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
M1
2016. április 25-2016. május 1-ig a 12+250-66+500 kilométerszelvényben mindkét pályatesten a haladósáv zárására kerül sor burkolatjavítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. április 25-2016. május 1-ig a 12+500-66+500 kilométerszelvényben mindkét pályatesten az előzősáv zárására kerül sor műtárgyak javítása miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. április 25-2016. május 1-ig a 12+500-66+500 kilométerszelvényben mindkét pályatesten az előzősáv és a leállósáv váltakozva történő zárására kerül sor szalagkorlát javítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. február 11-től folyamatosan a 29+600-31+650 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. február 11-től folyamatosan a 39+150-40+200 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016. február 11-től folyamatosan az 52+300-49+650 kilométerszelvény bal pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
M19
2016. április 4-2016. április 30-ig a 6+170-8+170 kilométerszelvényben mindkét pályatesten leállósáv zárása csomóponti ág építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
M5
Az M5 Autópálya mindkét oldalán, Inárcs térségében 2016. március 16-tól várhatóan június elejéig rekonstrukciós munkálatokat végeznek. Az inárcsi pihenőhelyek a közlekedők számára elérhetőek lesznek a munkálatok ideje alatt.
A rekonstrukciós munkálatok a 32-es és 38-as kilométerszelvények között zajlanak, melynek során kétszer két sáv végig a közlekedők rendelkezésre áll, kivéve a terelések átépítésének időtartamát. A terelés az M5 Autópálya mindkét oldalát érinti több ütemben. Az inárcsi pihenőhelyek a közlekedők számára elérhetőek lesznek, esetenként a lassító vagy gyorsító sávon előfordulhat terelés a ki és behajtás biztosítása mellett. A munkálatok ideje alatt 60 km/h sebességkorlátozás lesz érvényben.

Az M5 Autópálya mindkét oldalán, az örkényi pihenőhelyeken 2016 márciusától várhatóan május végéig felújítási munkálatokat végeznek. A munkálatok ideje alatt a pihenőhelyek lezárásra kerülnek.
Az örkényi pihenőhelyek zárásáról a főpályán közlekedők tájékoztatást kapnak ideiglenes tájékoztató táblákon keresztül. A munkavégzés ideje alatt az örkényi pihenőhelyhez legközelebbi, inárcsi és a lajosmizsei pihenőhelyek elérhetőek az utazók számára.

Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán 2016. április 17-30. között aszfaltburkolat-felújítási munkálatokat végeznek Szeged térségében a 164-es és a 169-es kilométerszelvények között.
A burkolat felújítási munkálatok során forgalomterelésre kell számítani az arra közlekedőknek, amelynek keretében az első ütemben 2016. április 17-23 között egy sávon haladhat a forgalom, az előző sáv lezárása mellett. A második ütemben 2016. április 23-30 között a haladó és leállósáv kerül lezárásra, a forgalmat egy sávra terelik. A forgalomkorlátozások miatt 60 és 80 km/h sebességkorlátozás lesz érvényben az autópálya érintett szakaszán.
A munkálatok ideje alatt a Szeged-nyugat csomópont elérhető lesz az utazók számára. Az AKA Zrt. és partnerei ezúton kérik a járművezetőket, hogy a munkálatok ideje alatt fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek.
Az aktuális forgalomkorlátozásokról és terelésekről folyamatos tájékoztatást nyújt az Útinform, a rendőrség, az M5-ös autópálya működtetéséért felelős AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az üzemeltető A-WAY ITE Zrt. Az AKA Zrt. honlapján található megújult tájékoztató térkép és a honlap mobileszközökre optimalizált weboldala is friss útinformációkkal segíti a közlekedőket. Nem várt események eltérést eredményezhetnek az ütemtervtől. Az AKA Zrt. a változtatás jogát fenntartja.(forrás: www.aka.hu)
Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell!
Tájékoztatás
A „Kamionstop” 2016. április 30. (szombat) 22 órától május 1. (vasárnap) 22 óráig tart.
Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek! Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:11, hétfő | Helyi

Pannonhalmi polgármester: Szerintem nincs kapcsolat a két szoborrongálás között

Az utóbbi időben egymást érik a szoborrongálások a környéken. Közös metszet: Radnóti.

2024. Május 06. 08:16, hétfő | Helyi

Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét

Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét: a helyi közösségek május 20-ig pályázhatnak.

2024. Május 06. 07:14, hétfő | Helyi

Szén-monoxidot lélegzett be egy lakó a győri Eőrsy Péter utcában

Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő április 27-én délelőtt egy társasház harmadik emeleti lakásában a győri Eőrsy Péter utcában.

2024. Május 05. 09:14, vasárnap | Helyi

Figyelem! Könyvpályázat pályakezdő költőknek

A VII. kerület, Erzsébet Város Önkormányzata által kiírt pályázatra olyan magyar nyelven alkotó költők jelentkezését várják, akik még nem rendelkeznek kötettel.