Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2025. Január 17. 07:14, péntek | Helyi

Hibabejelentő App-ot készítettek a győri hallgatók

Hibabejelentő App-ot készítettek a győri hallgatók

Egy győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a Széchenyi István Egyetem hallgatói – tájékoztatott oldalán az intézmény. A Jedlikről van szó, az is kiderült, hogy a középiskola diákjaitól jött.

A projektalapú oktatás keretében tavasszal útjára indított program részeként a Széchenyi István Egyetem hallgatói hibabejelentő applikációt készítettek a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium számára. Az ötletet a középiskola diákjai szállították, amit az egyetemisták csapatmunkában valósítottak meg – közölte az egyetem.

A győri mérnökinformatikus és gazdaságinformatikus alapszakos hallgatóinak „Fejlessz a győri Széchenyi István Egyetem hallgatóival!” című programja során tavasszal három csapat versenyzett, akiknek a megvalósítandó feladatot, nevezetesen egy iskolai büféből rendelős alkalmazást a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum adta. Ősszel folytatták a versenyt, ekkor pedig egy hibabejelentő és feladatkiosztást támogató applikációt kellett megvalósítaniuk a Jedlik-iskola számára. „Az alkalmazás elsődlegesen a rendszergazdai feladatok hatékonyabb szervezését segíti elő, s lehetőséget biztosít a hibák rögzítésére. A rendszergazdák számára a felület egy listában megjeleníti a bejelentett problémákat, a hibajegyek státuszát, eseménynaplót készít, s a feladat prioritás szerint osztható ki a karbantartók között.” – fogalmaznak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi

Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.

2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi

Több utca és járda felújítása kezdődik

Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.

2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi

Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson

400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.

2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi

Barokk pompába öltöznek a kirakatok

Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.