Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. November 09. 14:45, kedd | Sport
Forrás: HírTV

Hihetetlen rekordot hajtott végre az izomember

Hihetetlen rekordot hajtott végre az izomember

Négy kamiont vontatott el puszta kézzel Sinka Zsolt Kiskőrösön. Az izomember két új magyar rekordot állított fel vasárnap azzal, hogy a több mint ötventonnás gépkaravánt hosszú métereken keresztül húzta maga után. A kiskőrösi fiatale

A négy, egyenként több mint 13 tonnás kamiont kötelekkel kötötték egymás mögé Kiskőrös főterén vasárnap. Sebestyén István, a Guinness-rekordok magyarországi hitelesítője elmondta, hogy a többszörös Guinness-rekorder Nick Árpád nyomdokaiban próbál Zsolt lépkedni. „Most már ötven tonna körül járunk, meglátjuk, hogy ennek az erőpróba-sorozatnak majd hol lesz a vége” - fogalmazott.

Sinka Zsolt tavaly már felállította saját rekordját, akkor három egymás mögé kötött tűzoltóautót vontatott el. Most 20 méteren keresztül kellett húznia a kamionokat, hogy az új rekordot felállítsa, de még akkor sem állt meg. Akkora volt benne a lendület, hogy az út végéig ment.

Sinka Zsolt azt mondja: bár nem ez az első rekordja, minden próbatétel megviseli a szervezetét. A rekord felállítása után a kísérletben résztvevő kamionokból hosszú kürtszóval gratuláltak az új magyar csúcstartónak.

(FH)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.