Hírek
2017. November 03. 08:00, péntek | Életmód
Hogy mi van? Félrelépett, majd magát vette el feleségül
Hogy mi van? Nem akartam elhinni, amikor olvastam...
Ha eddig abban a hitben élt, hogy hosszú házasság csak úgy lehetséges, ha az ember önmaga mellett köteleződik el, akkor nagyot tévedett. Egy brit asszony, Sophie Tanner például csak másfél évig tudott háborítatlan házasságban élni magával, aztán félrelépett és öt hónapon keresztül csalta a lelki társát, azaz önmagát.
Nem, nem mi vagyunk részegek és irkálunk itt összevissza értelmetlenségeket. Tanner valóban saját magát vette feleségül, és közel sem ő az egyetlen, aki se nem mono-, se nem poli-, hanem szologám. Ez utóbbi az önházasságot jelenti, azaz azt, hogy valaki saját magával akarja leélni az egész életét. Bár szinte minden alkalommal hírszámba megy, ha valaki összeházasodik magával, a dolognak már több mint 20 éves hagyománya van. Az első ilyen önesküvő Linda Bakeré volt, 1993-ban.
Ez az életforma egyébként nem jelenti azt, hogy az ember megvonja magától a testi-lelki örömöket, hanem épp az a lényege, hogy ezeket valaki egyedül is képes legyen átélni.
„Az önházasság önmagunk szeretetéről szól, arról, hogy a magunkkal való foglalkozás és önmagunk értékelése legalább olyan fontos, mint egy romantikus kapcsolat. Nem azt jelenti, hogy apácaként kell élned, hanem azt, hogy nem kell többé rossz kapcsolatokba belemenned.”

Fotó: pecsma.hu
"Az önházasság inkább egyfajta nyilatkozat, hogy felhívjuk a figyelmet az önszeretet fontosságára. Az önházasság egy életen át tartó elköteleződés amellett, hogy csak rajtad múlik a saját boldogságod, egy ilyen kapcsolatban pedig nem opció a válás."
– magyarázta egy tévés műsorban Tanner, amikor arról beszélt, hogy az ő esetében is megtörtént az, amitől a legtöbb kapcsolatban élő retteg: félrelépett.
Poliból mono-, majd Szolo
Az asszony házasságát egy Ruari Barrett nevű férfi forgatta fel, aki, amikor megismerte Tannert, poliamórnak – vagyis többszerelműnek – vallotta magát. Aztán beleszeretett a házas nőbe, az öt hónapon keresztül tartó viszonyuk során pedig monogám volt.
Ám annyira sokat hallott a barátnőjétől az önszerető kapcsolatról, hogy közel fél évvel később inkább úgy döntöttek, hogy szakítanak, és a férfi is inkább összeházasodik magával.
Barrett egyébként nem csinált különsebben nagy felhajtást az esküvőből. Las Vegasban házasodott össze magával, amit egy tetoválással pecséltelt meg. Jelenleg egy szívet hord a mellkasa bal oldalán, amibe nem azt íratta, hogy „Anya”, vagy „Mari”, hanem nemes egyszerűséggel csak annyit, hogy: „Én”.
De visszatértve az asszonyra, nem törte össze sem a férfival való szakítás, sem a félrelépés a házasságában. Amikor Barrettel szétmentek, ott volt önmaga, hogy megvigasztalja, és elmondása szerint a szologám kapcsolat egyik nagy előnye, hogy nem teszi tönkre, ha beleszeret valaki másba és viszonyt kezd vele. Ha pedig önben is felmerült ezen a ponton, hogy a szologámia valójában valamennyire szingliséget jelent, akkor bizonyos értelemben igaza van. Hiszen ebben az esetben is egyedülálló emberekről van szó, a különbséget és a lényeget talán inkább abban kell keresni, hogy mennyire képes valaki egyedül, önmagával bolog lenni.
Forrás: velvet.hu
Fotó: pecsma.hu
Főkép: igenelet.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Életmód
Medvetámadásban meghalt egy 34 éves erdélyi férfi
Medvetámadás halálos áldozata lett szombaton egy fiatalember az erdélyi Küküllőprod (Prod) falu bejáratánál - közölte az Agerpres hírügynökség.
2026. Június 06. 14:00, szombat | Életmód
Megkezdődött a balatoni kompkikötők felújítása, a közlekedés zavartalan
Megkezdődött a balatoni kompkikötők komplex felújítása, a 6 milliárd forint hazai forrásból 2027 végéig elkészülő kiemelt állami beruházás munkálatai alatt a kompközlekedés zavartalan
2026. Június 05. 12:00, péntek | Életmód
Európa egyik legnagyobb civil dróngyártó központja jöhet létre Szentendrén
Európa egyik legnagyobb civil dróngyártó központját alapozza meg az ABZ Innovation Kft. Szentendrén mintegy 2,7 milliárd forintos beruházással - mondta az ABZ Drone Kft. ügyvezetője.
2026. Június 04. 16:00, csütörtök | Életmód
Zorán: ötven éve szólóban, ritkaságok lemezen
Ötven évvel ezelőtt írt először dalokat Zoránnak Presser Gábor, gyakorlatilag ezzel indult a népszerű előadó szólópályafutása.
