Hírek
2016. November 07. 10:35, hétfő |
Bulvár
Forrás: GOLD RECORD MUSIC KFT.
Hősök születésnapi koncertek és ’Best of’ album
Tizenöt éve pár középiskolás srác bulizgatott és csináltak egy hip hop bandát, mit se gondolva arra a hosszú karrierre, amit később befutnak majd.
A Hősök zenekar az elmúlt időszakot egy ’Best of’ albummal fejeli meg, és a ráadás két születésnapi koncert: november 11-én Veszprémben, november 12-én pedig Budapesten az A38 Hajón!
A Hősök nemrégiben a MÁV egy balesetmegelőzésről szóló kampányának arca lett. ”A ’Lepörög a film’ adta az együttműködés alapját. A dal megtetszett a MÁV kommunikációs csapatának, és megkerestek minket, hogy forgassunk egy közös kisfilmet. Nagyon örültünk, ennek a lehetőségnek, és szuper volt a közös forgatás is; főleg, hogy engedték, hogy a saját csapatunkkal dolgozzunk. Természetesen fontos volt, hogy könnyen tudtunk azonosulni a kampány üzenetével. Olykor valóban életmentő lehet, ha figyelmesen közlekedünk, és az volt a cél, hogy csökkentsük a halálos balesetek számát a vasútvonalakon.” – fejti ki Eckü.
Ahogy Eckü fogalmazott, még tizenöt év után is eszik a kalácsot… Azt kívánjuk nekik, hogy minimum még tizenöt évig majszolgassák azt a finom péksütit, és ontsák magukból a dalokat!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár
Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül
Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.
2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
