Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2020. Január 15. 13:07, szerda | Sport

Hosszú Katinka új edzőt kap

Hosszú Katinka új edzőt kap

Egy ideje együtt dolgozik Hosszú Katinka és Nagy József edző, az együttműködés hivatalos formát is kap, a Magyar Úszószövetség szerződteti a szakembert - írja a Nemzeti Sport.

Hosszú Katinka november végén jelentette be, hogy szakít Petrov Árpáddal, ezt követően pedig saját magát készíti majd fel a versenyekre, mint mondta, az edzésterveket eddig is magának írta.

A háromszoros olimpiai bajnok úszó edzéseit alkalmanként eddig is segítette a mellúszás-specialistának számító Nagy József, most ezt öntik majd hivatalos formába.

Wladár Sándor, a szövetség elnöke a sportlapnak elmondta, ők kötnek majd szerződést Nagy Józseffel; mint mondta, "Nagy József lángész, folyamatosan az úszáson jár az agya, látszik, hogy Katinka mellúszása határozottan javult azóta, hogy ő foglalkozik vele."

Hosszú Katinka magyar csúcsot úszott kétszáz mellen decemberben a kaposvári rövid pályás országos bajnokságon, ez pedig már a közös munka eredménye lehet.

"Ismerem az eredményeit, tudom, kivel állok szemben, de valójában én csak egy úszót látok, akit újra fel kell építeni. Nem foglalkozom vele minden nap, csak azt akarom hozzátenni a fejlődéséhez, amit kizárólag én tudok. Nem az a cél, hogy kiváló mellúszó legyen, sokkal inkább az, hogy kétszáz és négyszáz vegyesen tovább javuljon. Észnél kell lenni, egy-két szoftvert lehet cserélni, ám a hardverhez nem szabad hozzányúlni – szerencsére van annyi tapasztalatom, hogy tudjam, mibe szabad belemenni, s mibe nem" - mondta Nagy, aki Rózsa Norbert és Gyurta Dániel edzője is volt.

Forrás: origo.hu

Kép: MTI Fotószerkesztőség- Illyés Tibor

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.

2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport

Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.

2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport

Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben

Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!