Hírek
2018. Március 29. 11:12, csütörtök | Külföld
Húsz év után elárvereznek egy Van Gogh- festményt
Legutóbb az 1990-es években árvereztek el Van Gogh-festményt Párizsban, ezért nagy eseménynek számít, hogy júniusban a művész egyik fiatal kori alkotására lehet majd licitálni.
Az Artcurial kortárs művészeti osztályának egyik vezetője azt mondta, hogy ezen a képen látható Van Gogh festészetének valamennyi jellemzője.
"Húsz év óta először árvereznek el Párizsban Vincent van Gogh-képet, egy 1882-ben festett fiatalkori alkotást, a Raccomodeuses de filets dans les dunes (Hálót javító nők a dűnéken) című képét." - írta az Artcurial árverési ház.
"A június 4-i árverés nagy eseménynek számít, mivel egyre kevesebb Van Gogh-kép van forgalomban, évente világszerte legfeljebb kettőt vagy hármat bocsátanak árverésre." - mondta Bruno Jaubert, az Artcurial kortárs művészeti osztályának egyik vezetője.
„A mű Van Gogh 1880-ban kezdődött pályafutásának legelejéről származik, két évvel később festette, 29 éves korában. A képen látható Vincent festészetének valamennyi jellemzője, így a táj kezelése, ahol nagy helyet kap a föld, illetve az alaposan kidolgozott ég. Ez Vincent egyetlen, ebben a korszakában festett tájképe, a barbizoni és a hágai iskola befolyásának példája.” - mondta Bruno Jaubert.
A táblára rögzített, papírra festett olajfestményt jelenlegi tulajdonosa, egy európai műgyűjtő nyolc éven át 2015-ig kölcsönözte az amszterdami van Gogh múzeumnak.
A képet a montreali és a hágai múzeum is kiállította 1960 és 2010 között. Az eladás előtt a kép látható lesz az Artcurial párizsi kiállítótermében, majd Brüsszelben és New Yorkban.Legutóbb az 1990-es években árvereztek el van Gogh-festményt Párizsban, a Jardin a Auvers (Kert Auvers-ben) 10 millió dollárért kelt el.
Június 4-én az Artcurial elárverezi Paul Gauguin öt festményét, amelyek 1876 és 1887 közötti megalkotásuk óta most először szerepelnek a műtárgypiacon. Azóta a Favre-Tassier gyűjtemény részei.
Forrás: origo.com
Kép: twitter.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Külföld
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 19. 12:00, vasárnap | Külföld
Az ukrán erők csapást mértek két logisztikai létesítményre Oroszország Moszkvai és Tambovi területén
Az ukrán erők csapást mértek egy-egy jelentős logisztikai létesítményre Oroszországban, a Moszkvai, illetve a Tambovi területen, a frontvonaltól több mint 500 és mintegy 700 kilométerre
