Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2016. Március 11. 14:00, péntek | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Idén is lesz katasztrófavédelmi ifjúsági verseny

Idén is lesz katasztrófavédelmi ifjúsági verseny

Évről-évre sok diákot mozgat meg a Magyar Polgári Védelmi Szövetség felmenő rendszerű ifjúsági versenye.

A fiatalok két korcsoportban, az 5-8. évfolyamos (általános iskolai) és a 9-13. évfolyamos (középiskolai) kategóriában, négyfős csapatokban versenyeznek, hogy kiderüljön: az országban ki tud a legtöbbet a veszélyhelyzetekről, az elsősegélynyújtásról, vagy éppen az árvíz elleni védekezésről.

A feltételek évek óta változatlanok, a diákok először a helyi, utána a területi fordulón vesznek részt, végül a közös tűzoltó-rendőr napon megrendezendő országos döntőn dől el, kihez kerül egy évre a vándorserleg. A verseny megszervezésében a Magyar Polgári Védelmi Szövetség hagyományosan együttműködik a Magyar Tűzoltószövetséggel, az Országos Polgárőr Szövetséggel, a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel, valamint a Magyar Vöröskereszttel.

Az ifjúsági versenyben résztvevő tanulók elméletben és gyakorlatban, játékos formában, az életkori sajátosságoknak megfelelően adnak számot a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, az ön- illetve más személy mentésében való jártasságukról. A verseny alapot teremt az önmentési készség kialakításához és a biztonság komplex értelmezéséhez, ezzel hozzájárul a közvetlen közösség biztonságának javításához.

Megyénkben a helyi versenyek az alábbi időpontokban lesznek:

Sopron Katasztrófavédelmi Kirendeltség: március 18.

Mosonmagyaróvár Katasztrófavédelmi Kirendeltség: március 30.

Kapuvár Katasztrófavédelmi Kirendeltség: március 30.

A győri katasztrófavédelmi kirendeltség helyi versenye április 13.-án a Mobilisben lesz.

A csapatok a helyi szintű versenyekre az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségeken, az általuk megjelölt határidőig jelentkezhetnek. A versenyen történő részvétel érdekében, valamint a helyi szintű verseny pontos időpontjával kapcsolatosan vegyék fel a kapcsolatot a helyileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltséggel!

Bővebb információ a felkészüléshez itt olvasható:

http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=4151

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 07:06, szombat | Helyi

Regisztrálni kell a vállalkozásoknak indult szelektív gyűjtéshez

Heti háromszor szállítják majd el a szelektív hulladékot a vállalkozások számára külön indított, új szolgáltatás keretében. A GYHG most közölte a részleteket.

2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi

Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.

2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi

Több utca és járda felújítása kezdődik

Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.

2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi

Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson

400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.