Hírek
2024. Július 22. 08:10, hétfő | Helyi
Ilyen támogatási lehetőségeink vannak iskolakezdés előtt
Az iskolakezdés pénzügyi kérdés is, így ilyenkor célszerű áttekinteni a családi büdzsénket, s ennek kapcsán a megbecsülhető kiadásokat ( tanszerek, füzetek, tankönyvek) – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
Érdemes emellett előzetesen tájékozódni az igénybe vehető állami, önkormányzati vagy munkáltatói támogatások lehetőségéről, illetve – egyetemi hallgatóknak, főiskolásoknak – a pályázati lehetőségekről. Tartós betegséggel érintett gyermekek esetében külön kedvezmények, támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre (pl. az utazás kapcsán).
Aki egészség- és önsegélyező pénztári tagsággal rendelkezik, az a pénztárból is fedezhet bizonyos iskolai költségeket, így ruházatot, tankönyvet vagy taneszközt, tanulónként éves szinten jelenleg legfeljebb 266 800 forintig. Ugyanezen összeghatárig elszámolhatók a 25 év alatti, magyarországi államilag elismert felsőoktatási intézményben tanulmányaikat folytató hallgatók esetében a tandíjak, térítési díjak, kollégiumi díjak, albérleti díjak is.
Az igénybevétel feltétele egyebek közt
- a tanintézmény látogatásának igazolása,
- a tanév első napját legfeljebb 15 nappal megelőző vásárlási számlák becsatolása,
- illetve, hogy a pénztári megtakarítás előzőleg legalább 180 napja legyen a számlán.
Mindezeken túl az egészség- és önsegélyező pénztári tagság további előnye, hogy az éves tagdíjbefizetések, valamint munkáltatói hozzájárulások után 20 százalékos, maximum évi 150 ezer forintos adó-visszatérítés igényelhető, aminek összegét a pénztári számlára lehet kérni.
Ha a kiadásokat nem oldhatjuk meg önerőből, és mindenképp hitel felvételére van szükség, célszerű szem előtt tartani, hogy – hiteldíjától, futamidejétől, egyéb jellemzőitől függően – már egy kisebb összegű fogyasztási vagy jelzálogkölcsön is nagy terhet róhat a családi kasszára. Mindenkor érdemes ezért a döntés előtt több bank hitelajánlatát is összehasonlítani.
A felsőoktatási hallgatók által igénybe vehető Diákhitel feltételeiről szintén érdemes előzetesen tájékozódni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 08:25, csütörtök | Helyi
Mi lesz a hulladékkal május 1-jén, pénteken?
Nincs változás, viszik a szemetet pénteken a szokott rend szerint, a hulladékudvarok viszont zárva lesznek az ünnepnapon.
2026. Április 30. 08:08, csütörtök | Helyi
Visszatér régi helyszínére a győri majális
Szabadtéri mozi és szimultán sakkverseny is várja az érdeklődőket az idei győri majálison.
2026. Április 30. 07:05, csütörtök | Helyi
Ötvennégyen máris közelebb kerültek a joghoz
Az egyetem jogi kara idén is lefolytatott egy előkészítő programot a jelentkezőknek, összesen 54-en vettek benne részt.
2026. Április 29. 08:23, szerda | Helyi
Reagáltak Borsi közgyűlési felszólalására: Ne takarózzanak a plakátunkkal, inkább nézzenek Önök is tükörbe!
A győri közgyűlés április 24-i ülésén Borsi Róbert, a Fidesz-KDNP frakció képviselője is felszólalt a gyűlöletkeltő plakátok kihelyezéséről és annak szabályozásáról szóló vitában.
