Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2016. Március 22. 13:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Integrált szakmai nap a A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében

Integrált szakmai nap a A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március 21-én szakmai napot szervezett a hatósági, a tűzoltósági, az iparbiztonsági és a polgári védelmi szakterület állománya részére.

A szakmai napot Báner Attila tűzoltó ezredes, tanácsos, megyei igazgatóhelyettes nyitotta meg. Az igazgatóhelyettes átfogóan ismertette az első félévre meghatározott célkitűzések prioritásait, egyúttal összefoglalta az aktuálisan végrehajtott szakterületi feladatok eredményeit.

A szakmai fórum a tűzoltósági, az iparbiztonsági és a polgári védelmi felügyelőségek, illetve a hatósági osztályok idei évi tevékenységével kapcsolatos tapasztalatainak elemzésére irányult. A résztvevők interaktív módon vitatták meg az egyes jogszabályi változásokból adódó feladatok végrehajtásával összefüggő metódusok – szakmai szempontból leghatékonyabb - alternatíváit. A rendezvény lényeges témája volt a felügyeleti szerv által meghatározott március havi felkészítési témakörök feldolgozása is. A témák feldolgozására az adott szakterületek területi- és helyi szintű vezetőinek, illetve szakelőadóinak előadásaiban került sor. Az előadásokat követően a rendezvényt Báner Attila tűzoltó ezredes, tanácsos igazgatóhelyettes zárta le.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi

Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.

2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi

Több utca és járda felújítása kezdődik

Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.

2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi

Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson

400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.

2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi

Barokk pompába öltöznek a kirakatok

Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.