Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Október 10. 07:33, vasárnap | Kék hírek
Forrás: HírTV

Intő jel azoknak, akik „picit villantani” akarnak

Intő jel azoknak, akik „picit villantani” akarnak

Nem volt hibás a gépkocsit vezető húsz év körüli fiatalember abban a karambolban, mely pénteken este történt Szombathelyen, mégis súlyos következménnyel jár a vétlen sofőrt illetően.

Egy német rendszámú Opel vezetője figyelmetlenül hajtott fel a Zanati úti körgyűrűre, ahol és egy szabályosan közlekedő Suzuki elé vágott be. Személyi sérülés ugyan nem történt, de a két autó összetört, az anyagi kár több millió forint. A rendőri jelentés szerint azonban a vétlen Suzuki sofőrjének nem volt még jogosítványa, sőt a szülei autóját azok engedélye nélkül vezette. Emiatt - hiába vezetett szabályosan - három évig nem kaphat vezetői engedélyt, sőt annak megszerzésétől akár öt évre el is tilthatják, valamint a jármű önkényes elvételével is vádolhatják. Szakértők szerint az eset intő lehet azok számára, akik csak egy „picit villantani” akarnak, de az anyagi káron túl súlyos sérülések, vagy haláleset is előfordulhat egy-egy meggondolatlan furikázás miatt.

HavariaPress

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Kék hírek

Megszúrta tanulótársát egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában

Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

2024. Április 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Székkel támadt tanárára egy diák, vádat emeltek ellene

A 9. osztályos tanulók a tanórán székkel támadt tanárára az egyik szolnoki iskolában - tudatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken közleményben az MTI-vel.

2024. Április 24. 07:54, szerda | Kék hírek

Elfogtak egy öt éve körözött férfit Budapesten

Öt évig bujkált a hatóságok elől az a férfi, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közreműködésével a XI. kerület egyik erdős részén fogtak el a múlt szerdán.