Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. Július 02. 11:30, hétfő | Helyi
Forrás: gyor.hu

Ismét meseországgá változik Győr!

Ismét meseországgá változik Győr!

Az idén már ötödik alkalommal rendezik meg a több tízezer gyermeket városunkba vonzó Győrkőcfesztivált. 2012. július 6-8. között meseországgá változik a belváros, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb játékok várják a lurkókat

Ahogyan a gyerekek várják a Győrkőcfesztivált, úgy várják évről évre az újságírók annak sajtótájékoztatóját, hiszen tudják jól, valami nem mindennapiban lesz részük. A tollforgatóknak ezúttal sem kellett csalódniuk, hiszen a Kocsis Rozi által vezetett Vaskakas Bábszínház csapata ismét kitett magáért. Ezúttal hajókázni vitték a média képviselőit, hogy a folyóról tekinthessék meg a közelgő fesztivál legfontosabb helyszíneit. Persze a sajtósok nem az „üres placcot” nézték, a bábszínház tagjai a rájuk jellemző, vidám, kreatív módon adtak ízelítőt abból, hogy a gyerekek mivel találkozhatnak a leendő helyszíneken.

Az idei Győrkőcfesztiválon – ha lehet – az előzőeknél is több program várja majd a kicsiket, amely már tavaly is húszezer gyereket vonzott a belvárosba, ami a szülőkkel együtt mintegy ötvenezres fesztivált jelent. Július 6-8 között valóban teljes átalakuláson megy át Győr belvárosa, minden a gyerekekről szól majd. Nem csoda hát, hogy a rendezvényre az egész országból, sőt a határainkon túlról is rengeteg szórakozni vágyó család érkezik.

A fesztivál minőségét mutatja, hogy rengeteg intézmény és cég csatlakozott a programokhoz, illetve ajánlotta fel támogatását. Ennek köszönhetően utazhatnak Győrbe ingyenesen vonaton a gyerkőcök, szállhatnak meg és étkezhetnek díjmentesen városunkban, sőt, a karszalagos gyerekekre még balesetbiztosítást is kötnek. A főszervező bábszínház-igazgató a szponzorok és felajánlók mellett az önkormányzatnak is köszönetet mondott a jelentős támogatásért, amit a fesztivál a várostól kap.

Serfőzőné Tóth Andrea kulturális igazgató megköszönte a fesztivál szervezőinek azt a nagy és hihetetlenül kreatív munkát, amit minden évben végeznek, és amelynek révén minden egyes Győrkőcfesztivál még jobb tud lenni, mint az azt megelőző. Kiemelte, ma már a város legtöbb embert Győrbe csábító fesztiválja ez, köszönhetően annak a rengeteg élménynek, amelyekkel nálunk gazdagodhatnak a programokon résztvevők.

10 helyszínen 1000 program, zsebpénz nem kell, mert ingyen van!

A belépő idén is mindössze egy mosolygós fotó. Az elmúlt négy év fegyképterméséből az idén Mosolytornyokat építenek a Győrkőcfesztivál szervezői. A péntek esti, Rába-parti fesztiválnyitón fellép Szalóki Ági, Vitai Ildikó, a Lippentő és a Szentendre táncegyüttes, szombaton és vasárnap pedig délelőtt 10 órától estig megszámlálhatatlan játéklehetőség vár minden győrkőcöt. Jégvirág tér a nyári Mikulással, Tudorpart tudományos kísérletekkel, Varázshíd reneszánsz játékokkal, Meseváros mesehősökkel, Manófalva Manóolimpiával és Szivárványos mászófallal, Tündérkert szárnyas tündérkedéssel, Győrkőcfalu népi mulatságokkal, táncházakkal és falusi udvarral, Kalandpart csúszópályával a Rába fölött, Babakert a legkisebbeknek szóló programokkal, és még több tucatnyi meglepetés.

A rendezvény programjairól, a kedvezményekről és minden egyébről a www.gyorkoc.hu oldalon olvashatnak.

Az idei fesztiválhoz is csatlakozik a Győrkőcolimpia, amelyen mintegy 300-350 gyerek méri majd össze tudását nyolc sportágban. Ábrahám Csaba a IV. Győrkőcolimpia főszervezője kiemelte, az idén már négy testvérvárosunk fiataljai is részt vesznek a vidám hangulatú versenyeken Poznanból, Erfurtból, Ingolstadtból és Sindelfingenből. A Győrkőcolimpia programjairól részletesen itt olvashat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi

UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon

„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.

2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi

Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont

Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.

2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi

Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat

Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.

2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi

Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk

A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi: