Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2018. Április 06. 07:35, péntek | Bulvár

Iszonyatos balszerencse az Áll az alkuban- Gundel Takács Gábor is csak csóválta a fejét

Iszonyatos balszerencse az Áll az alkuban- Gundel Takács Gábor is csak csóválta a fejét

Dóri nagyon balszerencsés volt az április 5-én képernyőre kerülő adásban.

Mint korábban írtuk, Czeglédi Dóra játéka először a március 19-i adásnapon került képernyőre: a dekoratív lány eleinte rossz érzékkel nyitogatta a táskákat, majd szerencsésebben mondta be a számokat, végül a kétmilliós ajánlatot elfogadta. A 23-as is előkerült, a C és a D között hezitált, végül az újrajátszás jutott neki, aminek láthatóan nagyon örült. Rövidre rá kiderült, hogy a másik fémtáskában a duplázás lapult, azaz 4 millióval mehetett volna haza.

A lány tehát játékban maradt, és jó pár nappal később újra kiülhetett – ez történt a mai adásban, április 5-én. Ebben a vetélkedőben nemigen számít a tudás, olvasottság (csak egy kvízkérdés van, az is igen egyszerű), az egész a szerencséről, esetleg a jó megérzésekről szól, illetve arról, ki mennyire kockázatkedvelő, ki hogyan bírja a stresszt, mennyire vakmerő, vagy épp mennyire van rászorulva a pénzre. Ennek fényében nem lehet hibáztatni a Dórika néven játszó lányt: egyszerűen pokoli pechje volt.

Az utolsó hat táska legnagyobbja is csak 100 ezret rejtett, Gundel Takács Gábor fejcsóválva közölte is, hogy nem emlékszik ilyen negatív szériára, pedig levezetett rengeteg adást. Ekkor jött egy 50 ezres ajánlat, ami a múltkori kétmillió mellett gyötrelmesen alacsony volt, így nem is fogadta el.

A végjáték

Dóri lemondóan arról beszélt, hogy a pénz jön és megy, és nagy nyereményt ugyan nem kap, de barátokat gyűjtött a műsorban. A következő, 75 ezres, majd 70 ezres ajánlat sem volt elfogadható, közben jöttek a „sok pénzes ember boldogtalan"-szerű vigaszok a játékostársaktól. Végül kiderült, hogy a 100 ezres táska volt nála - ami nem rossz pénz, ha kaparós sorsjegyen nyeri, vagy az utcán találja az ember, amint fújja a tavaszi szél.

„Kaptam egy lehetőséget, és ahelyett, hogy értékeltem volna, a szívem után mentem... Önző vagy mohó voltam... Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez a pár hónap. Tanultam belőle... minden okkal történik." – könyvelte el az estét könnyes szemmel.

Jött a 23-as táska, ekkor Dóri elmondta, hogy leginkább az újrajátszástól tart. Ez most elkerülte, duplázott, így 200 ezerrel ment haza, ami tizede a múltkor megnyert, majd elhagyott kétmilliónak.

Képek: Czeglédi Dóra / instagram- TV2

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár

Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen

A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.

2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár

Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül

Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.

2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár

Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány

Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.

2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár

Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző

Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.