Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2010. Január 14. 06:50, csütörtök | Kék hírek
Forrás: HírTV

Itthon kapták el a külföldre szökött tolvajt

Itthon kapták el a külföldre szökött tolvajt

Sümegen fogták el a rendőrök azt a Veszprém megyei tolvajt, aki külföldre szökött a vele szemben kiadott körözés elől, de a napokban mégis hazatért Magyarországra – értesült a HavariaPress.

Az ügyben még tavaly október elején indult nyomozás, miután besurranó tolvajok fosztottak ki egy családi házat Badacsonytomajban, ahonnan csaknem két és fél millió forintnyi készpénzt vittek el. A tettesek egyikét - egy 37 éves bazsi lakost - a nyomozók néhány nap alatt elfogták, ő azóta is előzetes letartóztatásban várja az eljárás lezárulását. Társa azonban külföldre szökött a felelősségre vonás elől, ezért a rendőrség a hazai körözés után európai elfogatóparancsot is kiadott ellene. Végül mégis idehaza került rendőrkézre, a nyomozók ugyanis a napokban olyan információt kaptak, hogy az illető visszatért Magyarországra. Ez alapján a tapolcai nyomozók elfogták a 25 éves ukki lakost is, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, jelentős értékben elkövetett besurranásos lopás miatt.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek

Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.

2026. Január 30. 07:07, péntek | Kék hírek

Kábítószer és alkohol hatása alatt állt a Romániában súlyos balesetet szenvedett görög kisbusz vezetője

Kábítószer és alkohol hatása alatt volt annak a Romániában balesetet szenvedett görög kisbusznak a sofőrje, amelyben hét ember vesztette életét - közölte csütörtökön az ügyben eljáró lugosi vádhatóság szóvivője.

2026. Január 28. 07:32, szerda | Kék hírek

Átvette a volánt a fiatalkorú utas, majd fának hajtott

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy fiatalkorúval szemben, aki azután, hogy a sofőrtől menet közben átvette a vezetést, fának hajtott az utasokkal teli furgonnal.