Városlista
2026. április 12, vasárnap - Gyula

Hírek

2010. Május 02. 14:35, vasárnap | Sport
Forrás: HírTV

James fájós könyökkel is tarthatatlan

James fájós könyökkel is tarthatatlan

A Cleveland Cavaliers hazai pályán 101–93-ra legyőzte a Boston Celticst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság rájátszásának főcsoport-elődöntőjében, tehát az alapszakaszgyőztes Cavs szerzett előnyt először a párharcban.
NBA

A mérkőzés közel sem volt sétagalopp a Lovagok számára, a nagyszünetben tizenegy ponttal, 54-43-ra vezetett a vendég Celtics. A harmadik negyedben azonban a LeBron James, Shaquille O'Neal és Mo Williams hármasfogat vezette hazaiak fordítottak, majd a hajrában még növelni is tudták előnyüket.


A mérkőzés legeredményesebb játékosa „természetesen" James volt 35 ponttal, a húszpontos Williams mellett azonban a kezdők közül O'Neal (11 pont, 4 lepattanó) és Antawn Jamison (7 pont, 9 lepattanó) is jól dolgozott, míg a cserepadról J. J. Hickson emelhető ki 12 perc alatt dobott 11 pontjával.

James egyébként fájós könyökkel, fáslival a karján lépett pályára. „Kicsit talán túl sokat is gondoltam rá. Ez volt az első olyan igazi sérülés, amellyel valóban pályára kellett lépnem" - mondta utólag a Cleveland ásza.

A Boston legjobbja Rajon Rondo volt 27 ponttal és 12 assziszttal, a többieket azonban jól tartotta a Cavs: Kevin Garnett 18, Ray Allen 14, Paul Pierce 13 ponttal zárt.

A párharc következő összecsapását magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport

Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged

A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport

Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.