Hírek
2017. December 21. 11:40, csütörtök | Külföld
Járókelők közé hajtott Melbourne-ben
Gyalogosok közé hajtott a csúcsforgalomban csütörtök reggel egy gépkocsi a melbourne-i Flinders Street-i pályaudvar közelében.
Az incidensben 19 ember megsérült, köztük gyerekek is, többen súlyos állapotban vannak. A sofőrt és egy másik férfit őrízetbe vettek. A rendőrség szerint szándékos gázolás történt.
A rendőrség közölte, hogy a gépkocsi vezetőjét őrizetbe vették. A Guardian ausztrál kiadása azt írja, hogy a sofőr mellett egy másik férfit is elfogtak a rendőrök.
A helyi médiában felvételeket lehetett látni, amelyeken egy hosszú ujjú öltözéket viselő férfit kirángattak egy kocsiból, egy másik, szakállas férfi pedig megbilincselve a járdán ült.

Szándékos gázolás volt
A legfrissebb értesülések szerint a gázolás után tizenhárom - más források szerint tizennégy - sérültet szállítottak kórházba, többek állapota súlyos.
A sérültek között több gyerek is van.
A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott, hogy terrorcselekmény történt-e, de azt mondták, hogy szándékos gázolás történt.
Russel Barrett, az ausztráliai Victoria szövetségi állam rendőrségének parancsnoka azt mondta, hogy a gázoló indítéka egyelőre nem ismert.
Creina O'Grady, a rendőrség szóvivője későbbre ígért részleteket.
A terelőoszlop állította meg
Szemtanúk elmondása szerint a fehér Suzuki városi terepjáró (SUV) a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva,
óránkénti mintegy 100 kilométeres sebességgel a gyalogosok közé hajtott,
és csak akkor állt meg, amikor egy terelőoszlopnak ütközött. A történtek idején nagy volt a gyalogosforgalom, az emberek utolsó karácsonyi bevásárlásaikat intézték.
A Melbourne-i városvezetés a Twitteren azt írta, hogy törölték a későbbre tervezett karácsonyi rendezvényeket a városban.
Macolm Turnbull, ausztrál miniszterelnök sokkoló incidensnek nevezte a történteket, és azt írta Twitter- bejegyzésében, hogy a biztonsági erőkkel együtt dolgoznak az események hátterének felderítésében.
Forrás: origo.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Külföld
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 19. 12:00, vasárnap | Külföld
Az ukrán erők csapást mértek két logisztikai létesítményre Oroszország Moszkvai és Tambovi területén
Az ukrán erők csapást mértek egy-egy jelentős logisztikai létesítményre Oroszországban, a Moszkvai, illetve a Tambovi területen, a frontvonaltól több mint 500 és mintegy 700 kilométerre
