Hírek
2012. Április 10. 07:05, kedd |
Külföld
Forrás: mno.hu / MTI
Jó befektetés a görög válság?

A németek jól profitálnak a görög válság kezelésére nyújtott hitelekből – véli Evangelosz Venizelosz volt görög pénzügyminiszter, a görög szocialista párt (Paszok) elnöke.
A konzervatívokkal közösen kormányzó párt vezetője a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta: „a német adófizetők sokat profitálnak" abból, hogy a berlini vezetés részt vesz a görög államháztartás megszilárdítását célzó programokban. Németország a nullához közelítő kamattal jut forráshoz a tőkepiacon, jórészt éppen az euróövezeti válság következtében, a szinte ingyen kapott pénzt pedig jó néhány százalékos kamatra adja kölcsön Görögországnak. Németország így „az utóbbi két évben mintegy 400 millió eurót keresett rajtunk" – mondta Venizelosz a Der Spiegel hét végén megjelent számában közölt interjúban.
A német pénzügyminisztérium adatai szerint a 2010 májusában összeállított első, 107 milliárd eurós görög mentőcsomagból Berlin mostanáig 15,17 milliárd euró kölcsönt nyújtott Athénnak, 3,423 és 4,528 százalék közötti kamatra. Ennek az ügyletnek a keretében Görögország 2011 végéig összesen 380 millió eurót utalt át Németországnak kamattörlesztés címén.
Venizelosz 2011 júniusától az idén március közepéig volt pénzügyminiszter. Azért mondott le, hogy a Paszok élére álljon a választási kampányban. Pártelnöknek március 19-én választották meg. A politikus a Der Spiegelnek elmondta: a májusi országos választásokat követően felálló, új kormánynak júniusig véglegesíteni kell a középtávú pénzügyi tervet. Ebben a szerkezeti reformokra és a privatizációra kell a hangsúlyt helyezni, hogy elkerülhető legyen a bérek és a nyugdíjak további csökkentése. Újabb megszorításokra azonban az erőfeszítések ellenére is szükség lehet, hogy sikerüljön a második, 130 milliárd eurós nemzetközi hitelkerethez kapcsolódó megállapodásban foglalt feltételek teljesítése – mondta Venizelosz.
Hozzátette: társadalmi támogatottság híján igen nehéz a fájdalmas reformok végrehajtása, egyes területeken pedig, mint például a privatizáció, fel kell gyorsítani a folyamatokat – mondta. Arra a felvetésre reagálva, hogy miként lehet teljesíteni az idénre 11 milliárd eurós bevételt előirányzó privatizációs tervet, hangsúlyozta: tapasztalható előrelépés az ügyben, így például a DEPA gázszolgáltató állami tulajdonhányadának átvételére 17 pályázó jelentkezett.
A reformok fő célja, hogy a görög államadósság 2015-től külső segítség nélkül is finanszírozható legyen, az államadósság pedig a hazai össztermék (GDP) arányában a jelenlegi 160 százalékot meghaladó szintről 120,5 százalékra csökkenjen.
Elemzők szerint a júniusra kidolgozandó középtávú tervnek egy újabb, 14 milliárd eurós megszorítócsomagot kell tartalmaznia ahhoz, hogy Görögország megkapja az EU–IMF-hitelcsomag esedékes részletét, és ezzel elkerülje a fizetésképtelenséget.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 14. 07:22, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Putyin: a tűzszünetet támogatjuk, de vannak megvitatásra váró kérdések
Az orosz elnök szerint a tűzszünet önmagában jó, támogatják, de vannak megvitatásra váró kérdések.
2025. Március 12. 06:00, szerda | Külföld
Ursula von der Leyen: az illúziók korszaka véget ért, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért
Az illúziók korszaka most véget ért, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért: nem a távoli jövőben, hanem azonnal, nem fokozatosan, hanem a helyzet által megkövetelt merészséggel -
2025. Március 08. 08:17, szombat | Külföld
Donald Trump: az amerikai-ukrán tárgyalások a jövő hét elején folytatódnak Szaúd-Arábiában
Az amerikai-ukrán tárgyalások a jövő hét elején folytatódnak Szaúd-Arábiában - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban.
2025. Március 08. 08:12, szombat | Külföld
Donald Trump szankciókat fontolgat Oroszország ellen
Donald Trump amerikai elnök Oroszország elleni pénzügyi és kereskedelmi szankciókat helyezett kilátásba az orosz katonai előrenyomulás miatt Ukrajnában - derül ki az amerikai elnök Truth-on közzétett pénteki üzenetéből.