Városlista
2026. április 27, hétfő - Zita

Hírek

2010. Július 13. 10:00, kedd | Helyi
Forrás: Revita TV

Jól halad a Győr ökológiai lábnyomának kiszámításán dolgozó kutatócsoport munkáj

Jól halad a Győr ökológiai lábnyomának kiszámításán dolgozó kutatócsoport munkáj

Mint arról korábban már beszámoltunk, a győri Széchenyi István Egyetem munkatársának vezetésével a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiuma diákjai vállalkoztak arra, hogy elk

Magyar településnek egyikének sem számolták még ki az ökológiai lábnyomát, így az eredmény igazi győri kuriózum lesz. A mutató a földterület nagyságát alapul véve ad képet a városban élők fogyasztásáról, vagyis arról, hogy az adott település által lefedett terület a pillanatnyi felhasználás mellett meddig lenne képes elállítani a lakosságot. Londonnak például a jelenlegi méreténél kétezerszer kellene nagyobbnak lennie, hogy eltartsa lakóit. Győr ökológiai lábnyomának kiszámításhoz mintegy 30 ezer adatot kell összegyűjteni és feldolgozni. Ez most 90%-osnak mondható az élelmiszer- és vízfogyasztás, tartós fogyasztási cikkek, hulladék-felhalmozás, turizmus és közösségi közlekedés területén.

A kutatók őszre ígérnek értéklehető eredményeket. Ebből láthatóvá válik, hogy Győr mennyire használja ki környezetét, a rendelkezésére álló természeti erőforrásokat, és hol lehet szükség esetleg beavatkozásra. A megállapításokat kiadványban is publikálják a készítők.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 27. 08:22, hétfő | Helyi

Szeles Szabolcsot is meghallgatták tanúként a GYHG-ügyben

A Győri Törvényszéken zajló perben Dézsi Csaba András tanúként ismét tagadta, hogy találkozott volna a másodrendű vádlottal, A. Alexander P. Iván házában.

2026. Április 27. 08:04, hétfő | Helyi

Közgyűlés Győrben: a testület végül nem oszlatta fel magát

A választások utáni első közgyűlés Győrben már az első percekben megmutatta: a politikai feszültségek korántsem csillapodtak.

2026. Április 27. 07:04, hétfő | Helyi

Elutasították az építési engedélyt

„Kézhez kaptuk az elutasító végzést a Móricz Zsigmond rakparti túlzó, és a győri látképet romboló társasház építési engedélyezéséről.

2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi

A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben

Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.