Hírek
2019. Október 10. 17:33, csütörtök | Belföld
José Carreras- koncert nyitja a Miskolci Operafesztivált 2020-ban
José Carreras hangversenyével kezdődik 2020-ban a 20. Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, a rendhagyó koncert helyszíne a város jégcsarnoka lesz – jelentették be a szervezők.
Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elmondta: “a sztárvendéggel csúcsra ér” az operafesztivál, amely megalapítása óta missziójának tekinti, hogy a legmagasabb zenei kultúrát képviselve tegye fontossá és érdekessé Miskolcot. Szólt arról a koncepcióváltásról is, amely a műfaj hagyományainak megtartása mellett lehetőséget nyitott az operajátszás és a kortárs zeneszerzés megújítására.
Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője úgy fogalmazott: a Bartók Plusz szimbóluma Miskolc fejlődésének. Ennek az eseménynek a fényében érzékelhető leginkább az az út, amit a város az elmúlt évtizedben bejárt. José Carreras miskolci fellépése újabb alkalmat kínál arra, hogy Miskolc és az operafesztivál a világ figyelmének középpontjába kerüljön – jelentette ki.
A miskolci fesztivál múltjára visszatekintve az alapítók egyike, Müller Péter Sziámi arról szólt, hogy sikerült megtartani a fesztivált a világ zenei térképén. Új perspektívákat adtak hozzá olyan új és úttörő programok, mint az Ezrek operája és a Bartók Plusz operaíró versenye. Ez utóbbival kapcsolatban Kesselyák Gergely elmondta: ötödik operaíró versenyét a Pavarotti Alapítvánnyal közösen írja ki idén a Bartók Plusz.
Forrás: MTI, Színház.org
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
