Hírek
2010. Június 01. 16:30, kedd |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Jótékony látogatás Kárpátalján
Simon Róbert Balázs győri alpolgármester vezetésével járt önkormányzati delegáció Kárpátalján. Adományok átadása mellett a jövőbeni gazdasági kapcsolatok l
Az elnök elmondta, nagy segítség számukra a győriek rendszeres támogatása, az oktatáshoz elengedhetetlen eszközök felajánlása. A győriek segítségét egyébként már korábban szép gesztussal hálálta meg az intézmény, az egyik legszebb terem a város nevét viseli. (A főiskola valamennyi termét egy-egy magyar településről nevezték el, és a magyar önkormányzatok támogatásáról tábla tanúskodik a termek ajtaja mellett.)
Orosz Ildikó azt is elmondta, hogy a tető kicserélésével szeretnék folytatni az épület felújítását. Ez több százmillió forintos beruházás, amelyhez szintén várják a támogatást a cserepek megvásárlásához nyújtott esetleges segítséggel.
A küldöttség ellátogatott Kígyósra is. A kárpátaljai falucska éppen egy park kialakításán dolgozik, ezért is fogadták nagy örömmel az adományként átadott elektromos fűkaszát, amelyet Kész Elemér polgármester vett át. A közbiztonság javítása érdekében egyébként a település tervezi a polgárőrség felállítását. Győr ebben is felajánlotta segítségét a tapasztalatok átadásával, a polgárőrség megszervezésének támogatásával, akár a környező többi településen is.
A delegáció megkoszorúzta a Vereckei-hágón található honfoglalási emlékművet is, majd pedig több rászoruló család számára juttatott el tartós élelmiszer-ajándékot, illetve további intézményeknek könyveket, egyéb oktatási eszközöket.
Az alpolgármester megbeszélést folytatott Bacskai Józseffel a beregszászi magyar konzullal is, aki elismerően szólt a győri önkormányzat segítő hozzáállásáról. Mint mondta, nagy öröm számára, hogy a győriek évről-évre segítik a térséget. Hozzátette, a hosszú távú megoldás a gazdasági kapcsolatok erősítése lenne.
Kifejtette, Kárpátalján számos lehetőség van kiaknázatlanul, amellyel a magyar vállalkozások is tudnának élni. A konzul hozzátette, bármelyik érdeklődő cég számára szívesen megszervezi a találkozót, hogy a kulturális kapcsolatok mellett a gazdasági kötelékek is erősödhessenek. Ebben a kezdeményezésben Simon Róbert Balázs alpolgármester segítségét ajánlotta fel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:23, szerda | Helyi
„A célom és az álmom változatlan maradt: játszani a magyar válogatottban”
Fodor Csenge magyar válogatott kézilabdázó, a Győri Audi ETO KC játékosa reagált Golovin Vlagyimir szavaira. Közleményét változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 25. 08:07, szerda | Helyi
Másodszor is távol maradt a Fidesz a közgyűléstől, győriek töltötték meg a dísztermet
Hétfő kora este Pintér Bence polgármester bejelentette, hogy jövő hétfőn ismét megpróbálják elfogadni Győr költségvetését,
2026. Február 25. 07:07, szerda | Helyi
Már a MÁV+ alkalmazásban is elérhetők a győri helyi bérletek (VIDEÓ)
Újabb fejlesztéssel bővült a MÁV+ alkalmazás: már a győri helyi közlekedésben használható bérletek is megvásárolhatók az applikációban.
2026. Február 24. 08:23, kedd | Helyi
Handball Planet: több győri játékost is jelöltek az év csapatába
Fodor Csenge és az Európa-bajnoki bronzérmes Győri-Lukács Viktória is jelölt saját posztján az év csapatába a Handball Planet kézilabdás szakportálnál.
