Hírek
2016. Július 14. 00:00, csütörtök | Helyi
Győri legendák Napja és fröccsünnep
A héten rendezik a kisalföldi megyeszékhelyen a Győri Legendák Napját és a jótékonysági fröccsfesztivált - hangzott el a két esemény múlt heti, közös sajtótájékoztatóján.
A város gazdag hagyományait ápolni, őrizni kell - jegyezte meg az eseményen Fekete Dávid alpolgármester egyebek mellett a török hadakat rikoltásával elűző vaskakas vagy az itt kivégzett lőcsei fehér asszony történetét hozva példaként, míg Kszel Attila színész azt emelte ki: a régiek mellett a 20. század legendáit is felelevenítik majd a neve ellenére péntektől vasárnapig tartó eseménysorozaton.
Mint mondta, három helyszínen - a Széchenyi téri Apátúr-háznál, a közeli Frigyládánál és a város fő sétálóutcáján - mutatják majd be legalább fél tucat színésszel a történetek 15-20 percesre sűrített változatát, emellett a levéltár pincéjében rendezett tematikus blokkal elevenítik fel a bűn mélységeit.Szó lesz ott a bácsai boszorkányperről éppúgy, mint a lőcsei fehér asszony legendájáról, ugyanakkor külön minitárlattal mutatják be a világ uralkodóinak köztörvényes bűneit - tette hozzá.
Az eseményen elhangzott: az érdeklődőket napközben gyerekprogramok és a városi hagyományokat bemutató idegenvezetések színesítik, szombaton reggel fél nyolctól pedig a Rába Fúvószenekar ad zenés reggeli ébresztőt sárkányhajóról a belvárosban.
A most tizedik alkalommal megrendezett fröccsnapok bevételét az indulás óta jótékony célra fordítják. Az eredeti cél az indulás óta Győrben zajló Szép magyar beszéd verseny anyagi hátterének megteremtése volt, de mivel az eseménysorozat túlnőtte magát, ma már például határon túli szívbeteg gyerekek gyógyulását támogatják; az idén összesen 16 erdélyi és kárpátaljai fiatalon segítenek ígyszervezők elmondták:
első alkalommal érkezik külföldi zenekar a fröccsfesztiválra, mégpedig a pénteken játszó ausztriai Wiener Gasse Blues Band; mellettük fellép szombaton a Váczi Eszter Quartet, a balázs Elemér Group és Szőke Nikolett, valamint a Group'N'Swing és Gájer Bálint is.
forrás: mti
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi
UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon
„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.
2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi
Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont
Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:
