Hírek
2011. Augusztus 02. 14:13, kedd |
Külföld
Forrás: OrientPress
Újra rengett a föld Fukusimában

A Richter-skála szerinti 6,5-ös erősségű földrengést észleltek Japán több tartományában, így Fukusima területén is. Az erős földmozgások megingatták az épületeket, hét embert kórházba kellett szállítani.
A földrengés helyi idő szerint hajnali négy óra körül következett be – epicentruma Fukusimától nem messze, a Csendes-óceánban volt, és 40 kilométeres mélységből indult. A földmozgás során nagyon erős rengéseket észleltek Fukusima, Ibaraki, Totigi, Ivate és Mijagi prefektúrában, de a jelenség érezhető volt Tokióban is, ahol az épületek mozogni kezdtek. A földrengés miatt heten sérültek meg – őket kórházba szállították. A hatóságok ugyanakkor ezúttal nem adtak ki szökőár-riasztást
Japán eddigi talán legpusztítóbb földrengése március 11-én történt: a Richter-skála szerinti 9-es erősségű mozgás elpusztította Honsú északkeleti felét, és megrongálta a fukusimai atomerőművet – a katasztrófát szökőár is követte, amelyben húszezren haltak meg vagy tűntek el, az okozott kár pedig több százmilliárd dollárra is tehető. Japánban ugyanakkor megszokottnak is tekinthetőek a rengések –a szigetország négy tektonikus lemez határán fekszik, és a éves földmozgások 20 százaléka itt következik be - tudatta a hirado.hu.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 02. 07:49, péntek | Külföld
A cseh parlament megszavazta, hogy a tanárok fizetése az átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedjen
2023. Június 02. 07:43, péntek | Külföld
Belgorodi ukrán betörési kísérletek visszaveréséről számolt be az orosz védelmi tárca
Visszaverték az orosz katonai és határvédelmi egységek ukrán fegyveresek három arra irányuló kísérletét, hogy behatoljanak Belgorod megyébe, és ott terrortámadást hajtsanak végre a polgári lakosság ellen.
2023. Május 31. 06:00, szerda | Külföld
Putyin: Oroszország csapást mért az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására
Oroszország két-három napja csapást mért az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására - mondta el Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Rosszija 24 hírtelevízió adásában.