Hírek
2016. Március 29. 10:44, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Kábítószer-kereskedelem miatt vádemelést javasol a rendőrség egy 52 éves brit férfi ellen
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 52 éves angol állampolgár ellen.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2015. szeptember 2-án - lakossági bejelentés alapján - egy győrszemerei házban tartottak házkutatást.
A rendőrök az épület átvizsgálásakor a padlástérben jelentős mennyiségű kábítószergyanús növényt találtak.


A ház tulajdonosa W. S. A. 52 éves angol állampolgár a nyomozóknak elmondta, hogy a 641 tő cannabis a saját tulajdona. A rendőrök az ültetvényt és az annak gondozásához szükséges automatizált rendszert lefoglalták.

A növényeket az igazságügyi szakértő megvizsgálta és az elsődleges szakvéleménye szerint azok kábítószernek minősültek. A helyszíni szemle során a nyomozók további nagy mennyiségű leszedett növényi levélzetet, valamint levél nélküli növényi szárakat, levágott tápkockás és cserepes növényi töveket foglaltak le. A házkutatás során a rendőrök szárított és adagolásra előkészített növényi anyagmaradványokat, nagy mennyiségű simító záras nylon tasakot, digitális mérleget, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt is találtak.

A járőrök a férfit elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályára. A büntetőeljárás során a nyomozók további három olyan személyt hallgattak ki gyanúsítottként - kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - akik elmondták, hogy az 52 éves tettestől vásárolták a kábítószert.
A megyei rendőr-főkapitányság a W. S. A. angol állampolgárral szemben kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
