Hírek
2015. Augusztus 19. 18:03, szerda | Helyi
Kedvező árú lesz a GyőrBike rendszer
Még csak a próbaüzem tart, de már most nagy az érdeklődés a kötött gyűjtésű kerékpárkölcsönző rendszer, a GyőrBike iránt. Közben az is kiderült, hogy a hazánkban kialakított hasonló rendszerek közül ezt lehet majd a legkedvezőbb áron használni.
Folyamatosan zajlik a GyőrBike kerékpárkölcsönző rendszer finomhangolása a tesztelők által beérkezett észrevételek, tapasztalatok alapján – mondta el Domanyik Eszter, a polgármesteri hivatal városmarketing és programszervezési főosztályának vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a rendszer népszerűsítésére felkért két közismert személyiséget is, Jakabos Zsuzsanna úszónőt és Forgács Pétert, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját. Domanyik Eszter elmondta azt is, hogy az országban Győrben lehet majd a legolcsóbban biciklit bérelni.
A részletekről Polgári István, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának stratégiai csoportvezetője számolt be. Elmondta, az alkalmi felhasználók napi néhány száz, vagy heti 1-2 ezer forintért vehetik igénybe a bicikliket, de kiemelte azt is, hogy a használat az első félórában ingyenes. Éves bérleteket is lehet majd vásárolni, ez diákoknak nyolcezer, míg felnőtteknek tízezer forintba fog majd kerülni. A kerékpárok elvételéhez kártyára lesz majd szükség, ezekhez a Széchenyi István Egyetemen és a Látogatóközpontban kialakított ügyfélszolgálatokon lehet majd hozzájutni.
A GyőrBike „éles” indítása 23 gyűjtőállomással, 256 dokkolóval, 180 kerékpárral szeptember 7-én várható.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretein belül „A helyi és helyközi közösségi közlekedés fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régióban” címen nyújtott be pályázatot, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Vasi Volán Zrt-vel közös konzorciumban. A pályázatot a Regionális Operatív Program Irányító Hatóság vezetője összesen 599.168.227 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte. Zalaegerszeg a projekt keretében a helyi közösségi közlekedésben kívánja fejleszteni az elektronikus forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszert, a Vasi Volán Zrt. pedig számos helyközi autóbuszjáratára dinamikus utastájékoztató rendszer kiépítését végzi el. Győrben ezek a rendszerek már kiépültek, így a projekt keretében a kötött gyűjtésű kerékpáros közösségi közlekedési rendszert valósítja meg. Ezzel olyan kerékpárkölcsönző szolgáltatás válik elérhetővé városunkban, amely jól kiegészíti az autóbusz közlekedést, erősíti a közösségi közlekedés színvonalát. A hálózat megkönnyíti a győriek, az agglomerációból érkezők, az egyetemisták és a turisták közlekedését, valamint hozzájárul a Belváros egyéni gépjármű forgalmának csökkentéséhez is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
