Hírek
2014. Június 02. 14:43, hétfő |
Helyi sport
Forrás: InfoGyőr
Kelemen Balázs győri ökölvívó ismét kiütésre hajt
A nagyváltósúlyú „Vipera”, aki legutóbb grúz bokszolóval találkozott Kecskeméten, Ivo Gogosevic (7-2-1, 3 KO/TKO) ellen lép szorítóba. „Mindent beleadtam a felkészülésbe, úgyhogy készen állok a meccsre. Videón láttam az ellenfelemet, igazi verekedős.”
A WBO világranglista tízedik helyezettje, Kelemen főpróbát tart Marko Benzon (8-7-0, 4 KO/TKO) ellen, hiszen júliusban WBO interkontinentális címmeccs vár rá a tervek szerint. „Hasonló stílusú, mint a legutóbbi, szerb ellenfelem. Beugrál és aztán üt, nehéz kiszámítani, ráadásul jóval alacsonyabb nálam. Nagyon koncentráltan kell majd bokszolnom, de szeretném most is idő előtt befejezni a meccset.”
A szentesi gálán szorítóba lép Bedák Zsolt is, aki először teszik kockára Kecskeméten megszerzett WBO Európa-bajnoki címét. Nagy Lajos Márk WBO ifjúsági címét próbálja megvédeni, míg debütál a volt olimpikon, Szellő Imre. A két ifjú kecskeméti titán Baranyi Richard és Laki Róbert mellett, természetesen nem marad ki a programból a helyi kedvenc, Nagy ”Lütyő” Imre sem.
Az eseményt az M1 élőben közvetíti este tíz órától.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 16:00, péntek | Életmód
Verdi-gálával tér vissza az Operaházba Plácido Domingo
Verdi-gálával lép a Magyar Állami Operaház színpadára Plácido Domingo szeptember 23-án, partnere Sáfár Orsolya, Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián lesz.
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
