Hírek
2019. Május 29. 08:15, szerda | Belföld
Két pedagógus vehette át a Megye Szolgálatáért Díjat
Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központ Díjátadó ünnepségén Németh Zoltán megyei elnök két pedagógusnak a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Közoktatás tagozat díját adományozta.
Az egyik díjat Dr. Gönczöl Lászlóné, nyugalmazott tanár vehette át. Idegennyelv tanárként, szakfelügyelőként, szaktanácsadóként aktívan vett részt a megye közoktatásában. Nyugdíjba vonulása után létrehozta az „Emelj fel emlék!” alapítványt, melynek fő tevékenysége a térség pedagógiai értékeinek kutatása és sajátos pedagógiai szempontok szerinti feldolgozása, az oktatással összefüggő kulturális örökség feltárása és megőrzése. Munkájának legfontosabb eredménye az egykori neves pedagógusok tevekénységét bemutató „Jeles Pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében” című sorozat létrejöttének koordinálása, melynek jubileumi, 10. kötete május 16-án jelent meg. A bemutatott pedagógusok életútja maradandó értékeket hagyományoz ránk, amelyek örök érvényűüzeneteket közvetítenek a mai olvasó, az ifjúság, de elsősorban a 21. századi iskolarendszer és a pedagógusok számára.

Miközben Gönczöl Lászlóné megyénk kulturális örökségének gyarapításán munkálkodott, saját élete is példaértékűvé vált. Az örökké tevékeny ember, a fáradhatatlan alkotó szellem, a lámpásként utat mutató jelenkori tanító példájává, akit nem béklyóz a szépkor, hanem képes közösséget teremteni.
A Megye Szolgálatáért Díj másik kitüntetettje Szivósné Vásárhelyi Zsuzsanna, középiskolai tanár, megyei szaktanácsadó. Magyar-angol szakos tanár, intézményvezető-helyettes, megyei vezető szaktanácsadó. Kiváló szakmai alaptudását folyamatosan és rendszeresen bővítette a legkorszerűbb szaktudományi és metodikai ismeretekkel. Ötletes, változatos, nevelési-oktatási módszereket alkalmazó, a korszerűmódszertani eljárásokat szívesen kipróbáló, tudásmegosztó pedagógus. Magas színvonalú pedagógiai intelligenciával merészen, ugyanakkor céltudatosan nevel, oktat. Széleskörű ismereteire az országos tantervek írásában, adaptálásában, a NAT átalakításában, az országos felvételi vizsga kidolgozásában a közoktatás irányítói is támaszkodtak. Gazdag nevelési-oktatási tapasztalatai tették hiteles megyei szaktanácsadóvá, majd kiérdemelte a szaktanácsadók elismerését és a megyei magyar szaktanácsadói csoportot irányító vezető szaktanácsadói feladatokat is ellátta.
Mindezeken kívül számos iskolai és iskolán kívüli társadalmi tevékenységet végzett, végez. A Szép Magyar Beszéd és az Édesanyanyelvünk verseny egyik országos szervezője, ezeken a megmérettetéseken tanulói közel 20 érmet nyertek, emellett kiemelkedő eredményeket értek el az OKTV különböző versenyein is. Munkájának alapvető jellemzői a hivatástudat, a gyermek- és szakmaszeretet, a következetesség, igényesség és a közösségért érzett felelősség.
Forrás: gyorplusz.hu
Főkép: Illusztráció - gyorikonyvtar.hu
Kép: sopronmedia.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld
3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

