Hírek
2010. Augusztus 19. 14:45, csütörtök |
Sport
Forrás: NSO
Két vereség után legyőztük a görögöket
A magyar női vízilabda-válogatott két elveszített mérkőzés után a harmadik csoportmeccsét megnyerte: a mieink a görögöket verték meg 13–11-re az Új-Zélandon zajló világkupa A-csoportjában – adta hírül a nemzeti csapat hivatalos ho
A mienk a Kanada és Kína ellen elveszített első két mérkőzés után javításra készültek a görögök ellen, ám ennek ellenére nem sikerült jól kezdeni a mérkőzést, és az első negyedben az ellenfél 4-2-es vezetéshez jutott.
A második játékrészben így az egyenlítés volt a cél, ami össze is jött: a nagyszünetre 6-6-os állásnál mehettek a csapatok.
A harmadik negyedben aztán átvették az irányítást a mieink, és sikerült háromgólos előnyhöz jutni, amelyből kettőt meg is tartott Petrovics Mátyás csapata, így megnyerte a mérkőzést.
„Azért sikerült győznünk, mert valamivel kevesebb hibával játszottunk, bár ezúttal is akadtak problémák: előfordult, hogy pontatlanul védekeztünk és hagytunk ki büntetőt is, ezért is lett ilyen szoros a végeredmény. Öt- vagy hatgólos győzelem volt ebben a meccsben, mert bár azt tettük, ami elterveztünk, mi minden hibánkat megbüntette a görög együttes" - mondta Ptrovics Mátyás szövetségi kapitány a válogatott hivatalos honlapjának.
„A harmadik negyedben vettük át a vezetést, de az ellenfél negyedik játékrészben is felállt négygólos hátrányból. Sok jó egyéni teljesítmény volt a csapatunkban, és külön kiemelném Poszkoli Rita és Bujka Barbara játékát, akik most játszottak a legjobban. A találkozó előtt megbeszéltük, hogy az elején nagyon odafigyelünk, hogy ne kelljen rohanni az eredmény után, de ez nem jött össze. Nem örülhetünk felhőtlenül, de tanulnunk kell a hibákból" - tette hozzá a szakember.
A magyar válogatott következő ellenfele még nem ismert, mivel a többi csoportmeccset még nem fejezték be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport
Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón
Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.
