Hírek
2016. Augusztus 12. 11:57, péntek |
Helyi
Forrás: FLESCH NONPROFIT KFT.
„Kétlábúak, négylábúak, sőt….”
Sajdik Ferenc grafikusművész, karikaturista kiállítása augusztus 18-tól Mosonmagyaróváron!
A tárlatot Szénási Ferenc karikaturista-grafikus nyitja meg augusztus 18-án, 17 órakor. Az eseményen köszöntőt mond Csiszár Péter a Flesch Károly Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, közreműködik a Theatrum Ad Flexum.
A sajátos stílusjegyeket magukon hordozó alkotások visszaidézik gyerekkorunkat. A nagy ho-ho-ho horgász és Pom Pom kalandjai ismét megelevenednek a Kossuth-díjas magyar grafikus alkotásai által.

Sajdik Ferenc saját elmondása szerint örökké vidám családba született. Édesapja, Sajdik Sándor korának legsikeresebb zsokéja volt, nevét Dunakeszin utca viseli. Fiatalon nyomdásznak készült, majd amikor a nyomdában az egyik karikatúra kliséjét nyomtatta, egyik pillanatról a másikra döbbent rá, hogy az ő pályája alighanem a karikatúra lesz.

1965-től harminc éven keresztül ontotta szellemes rajzait a Ludas Matyiban, az ország legismertebb szatirikus hetilapjában. Sokan az Ő kedvéért vették meg a lapot, esendő figurái belopták magukat mindenki szívébe, sajátos stílusjegyeivel teremtett sajdikos világa rabul ejtette, és ejti a szemlélőt. Karikatúrái megjelentek számos magazinban és napilapban, közel 300 könyvet illusztrált. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho-ho- horgász, és a Pom-Pom kalandjai. A sajátos stílusjegyeket magukon hordozó alkotások visszaidézik gyerekkorunkat. Generációk nőttek fel az általa rajzolt mesefigurák kalandjain.
Az összes létező díjat megkapta már (Príma Primissima Díjas, Kossuth -, Munkácsy -, és Hazám- díjas érdemes művész, Budapest, és Vác díszpolgára). Az általa megálmodott mesevilágból játszóteret építettek. Ő az egyetlen karikaturista, akinek állandó tárlata van az országban (Vácott). Nyolcvanöt évesen rajzfilmsorozatra kérték fel. Bázelben, a világ egyik legnagyobb karikatúramúzeumában több magyarral együtt ott van a halhatatlanok panteonjában. Sajdik Ferenc a magyar karikatúra művészet élő klasszikusa.
A kiállítás szeptember 18-ig látogatható nyitva tartási időben a Flesch Központban (Cím: Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14, H-9200). Szeptember 5-ig hétfőtől péntekig 14-18 óráig, szombaton 15-17 óráig, szeptember 5-től hétfőtől péntekig 10-12-ig, és 14-18 óráig, szombaton 16-18 óráig.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi
UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon
„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.
2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi
Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont
Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:
