Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2020. Március 10. 14:05, kedd | Belföld

Kiengedték a börtönből azt a férfit, aki budapesten gyilkolt meg egy turistát

Kiengedték a börtönből azt a férfit, aki budapesten gyilkolt meg egy turistát

Kiengedték a börtönből azt a kanadai férfit, aki két és fél évvel ezelőtt az egyik józsefvárosi hostelben meggyilkolt egy görög turistát – írja a Bors.

A férfi 2017 júniusában előbb összeveszett az 56 éves görög férfival, aki éppen egy prostituáltal vitatkozott, majd agyonverte.

A gyilkos kanadai házi őrizetbe került, mert kifizette a több millió forintos óvadékot. Később viszont börtönbe vitték, amikor a minősítést halált okozó testi sértésről gyilkosságra módosították.

Egy év után a bíró kiengedte a férfit, aki ezt magyarul köszönte meg. A Bors infromációi szerint a döntést azzal indokolták, hogy a vádlott szoros kapcsolatokat alakított ki Magyarországon, és a barátnője vállalta, hogy lakhat nála. A lap úgy tudja, hogy a korábban befizetett óvadék továbbra is letétben van.

A Borsnak a meggyilkolt férfi családjának ügyvédje, dr. Tran Dániel azt mondta, hogy a szakértői vélemény szerint ők úgy gondolják, hogy a férfi egy védekezésre képtelen embert ölt meg, ráadásul különös kegyetlenséggel. A görög áldozat a földön feküdt, amikor a támadó rátaposott a fejére. A családot megrázta a döntés.

Forrás: origo.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld

NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését

Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.

2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre

Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.

2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld

Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!

"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt