Hírek
2013. Május 09. 08:45, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: MTI
Kikapott, de döntős a Győr
A Győr ugyan hazai pályán 2-1-re kikapott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntős párharcának szerdai visszavágóján a Videotontól, de idegenben aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a döntőbe.
A székesfehérváriak a 73. percre dolgozták le az első meccsen összeszedett kétgólos hátrányukat, de Juhász Roland kiállítása miatt a 75. percben emberhátrányba kerültek, s így nem bírták megőrizni a hosszabbítást jelentő eredményt, ugyanis a bajnokságban éllovas Győr a rendes játékidő hosszabbításában - Bozovic kapus hibáját kihasználva - megszerezte a továbbjutást eldöntő gólt.
A találkozó krónikájához tartozik, hogy Nikolics Nemanja súlyos sérülést szenvedett. A Videoton csatára egy ütközés után eszméletét vesztette, s mentőautóval kellett kórházba szállítani.
A döntőt, melyben a címvédő Debrecen lesz a Győr ellenfele, május 22-én rendezik.
A meccs lefújása után a vendégek kispadjáról többen, illetve a pályán lévő Videoton-játékosok is rárontottak a bíróra, de az MTI tudósítója szerint tettlegességig nem fajult a tömegjelenet. A játékvezetőt végül legalább húsz biztonsági ember kísérte le a pályáról.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón José Gomes, a Videoton vezetőedzője arra panaszkodott, hogy a biztonságiak - szerinte indokolatlanul - lökdösték a játékosait. Schubert Tamás, a győriek biztonsági igazgatója erre azt mondta, a magyar szövetség játékoskijáróban tartózkodó ellenőre kérte, hogy a biztonságiak avatkozzanak be.
A rendőrség - amelynek az incidens során nem kellett beavatkoznia - tanulmányozni fogja a mérkőzés ideje alatt a stadionban készült videófelvételeket, ezt követően dönti el, hogy indít-e eljárást az ügyben. Erről Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta az MTI-t.
Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Győri ETO FC-Videoton FC 1-2 (0-0)
Továbbjutott: a Győri ETO FC 3-2-es összesítéssel.
kedden játszották:
DVSC-TEVA - Vasas 3-1 (0-1)
Továbbjutott: a DVSC-TEVA kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 08:15, szerda | Helyi
Győr-Szol: A hamis vádakkal szemben itt az igazság – Reakció Pintér Bence támadó posztjára
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
